ONLINE: Megidézett Kárpátalja
A Megidézett Kárpátalja című előadás a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be egy antológia keretében a Keleti-Kárpátokban és annak...
A Megidézett Kárpátalja című előadás a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be egy antológia keretében a Keleti-Kárpátokban és annak...
A Hagyományok Háza előtti Corvin téren május 28-tól igazi csemegével készülünk: heti két alkalommal idevarázsoljuk nektek a nyári fesztiváljaink hangulatát.
Első előadásunkat az egészségügyi és szociális dolgozók számára köszönetképpen tartjuk meg.
A Káva Kulturális Műhely művészeti vezetőjével beszélgetünk. Fókuszban az örök dilemma: megőriznünk és/vagy megújítanunk kell a néphagyományt?
A szakkör három alkalma alatt kezdő szintről ismerkedünk a gyapjúfeldolgozás folyamataival, és kipróbáljuk a fonást gyalogorsón és rokkán is.
Szeretettel várjuk a játszani, táncolni, énekelni, kézműveskedni vágyó gyerekeket és szüleiket a képernyők elé!
Szirtes Edina Mókus Fonogram-, Artisjus- és most már Erkel Ferenc-díjas énekesnő, hegedűs, zeneszerző.
Ritkán hallható népzenei kuriózumok csendülnek fel a Tarsoly zenekar koncertjén!
A több rangos nemzetközi és magyar díjjal büszkélkedő Ildikó legújabb, 2020-ban megjelent lemezéből válogatott össze erre a koncertre műveket, melynek...
Beszélgetés a Kis fekete 2021 pályázat céljáról, részleteiről Farkas Rékával, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum és a Hagyományok Háza munkatársával, a...
Az idén 70 éves Magyar Állami Népi Együttes nagysikerű előadásainak (Kincses Felvidék, Megidézett Kárpátalja, Kolozsvári piactéren, Ezerarcú Délvidék) tematikus válogatása...
Szeretettel várjuk a játszani, táncolni, énekelni, kézműveskedni vágyó gyerekeket és szüleiket a képernyők elé!
Online kvízjátékunkra is szeretettel várunk minden játszani, nevetni és szórakozni vágyó baráti társaságot!
A Junior Prima-díjas népzenész, népzenetanár, a Dobroda zenekar prímása és vezetője, ifj. Gelencsér János kapta idén a Halmos Béla-vándordíjat.
Ennek az egyik legismertebb, hosszú tündérmesénknek számtalan változata élt a szájhagyományban. Csíki Lóránt most a Fehérlófia-típus egyik első, az...
Ünnepi népzenei koncert és díjátadó online közvetítés a Táncház Napján
Szeretettel várjuk a játszani, táncolni, énekelni, kézműveskedni vágyó gyerekeket és szüleiket a képernyők elé!
Mondják, hogy a szegedi papucsnak nincs párja! Arról, hogy miért is van ez így a pályázat szakmai zsűrijének két képviselőjét...
Világraszóló széki táncház - Táncház Napja lesz idén is, ráadásul már 10. alkalommal.
Farkas Zoltán „Batyu” Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész szakmai munkáját idén március 15. alkalmából Magyarország Kiváló Művésze díjjal ismerték...
Bár a mostani bevásárlóközpontos világban mindinkább feledésbe merül, nem is olyan régen a piac egy település napi életének, így Kolozsvárnak...