Har­gi­ta Nem­ze­ti Szé­kely Né­pi Együt­tes: Ékes Gyer­gyó

Az előadás a táncfolklorisztikailag kevésbé ismert Gyergyói- medence tánc-, és zenekultúrájába nyújt betekintést.

A gyűjtők által „felkapott” területekkel ellentétben e Maros- menti falvak feltérképezése háttérbe szorult. Az 1950-es évektől a 2000-es évekig alig készült 3-4 táncgyűjtés a medencében, pedig Bartók Béla, Kodály Zoltán és Molnár Antal korai gyűjtései felhívják a figyelmet Gyergyó jellegzetes, karakteres, ősrégi dallamaira, hangszeres zenéjére, s ezek alapján táncaira is.

A 2000-es évek elejétől az alkotók faluról falura járva készítettek funkcionális és megrendezett filmfelvételeket a medence településein, értékesebbnél értékesebb táncos egyéniségeket, énekeseket, zenészeket találva. Ezeket, a korábbi gyűjtéseket, a megkerülhetetlen s megismételhetetlen Hazug Pista történeteit, „gurításait” felhasználva került színpadra az előadás, mely korábban nem látott mozdulatokkal, dalokkal, hangszer-összeállításokkal, történetekkel varázsolja el a nézőt.

A műsorban helyet kapnak a terület veretes táncai, énekei mellett a korai polgárosulás, valamint a székely tánctanítók hatásara kialakult újabb stílust jelentő formák is, felvállalva ezek jelentőségét, létjogosultságát, folklorisztikai értékét.

A Gyergyói-medence hangulata, íze, zamata éppúgy megbabonázta az alkotókat, mint a helyiek táncainak, dalainak, ereje, energiája, ékessége.

Rendező- koreográfus: Farkas Tamás, Farkas Ágnes

Koreográfusok, táncmesterek: Bara Tünde, Bara Szabolcs

Zenei szerkesztő: András Orsolya, Mihó Attila

Érdekel a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!