Folklór osztály
Osztályunk közművelődési és oktatási-képzési feladatokat lát el a hagyományos, szellemi kulturális örökség, kiemelten a népzene, néptánc, népköltészet területén.
Osztályunk közművelődési és oktatási-képzési feladatokat lát el a hagyományos, szellemi kulturális örökség, kiemelten a népzene, néptánc, népköltészet területén.
A koncertek két, különböző zenei világból érkező előadó párbeszédére épülnek; a beszélgetést ugyan összeköti egy zenei motívum Halmos Béla széki gyűjtéséből, mégsem csak népzenei koncertekre kell számítani, hiszen a zeneművészet majd’ minden ága képviselteti magát a népzenétől a jazz és soul műfaján át a világzenéig.
A Csoóri Sándor alap támogatásával létrejött kézműves képzések feladatai közé tartozik a kézművesek szakmai kísérése, továbbképzése, az ország különböző pontjain élő, dolgozó szakmabeliek ismereteinek frissítése, bővítése.
Házigazda zenekaraink különleges szerepet töltenek be a FolkUdvarban, nekik köszönhetjük a hangulatos és vidám tánc- és énektanításokat, a hajnalig tartó fergeteges mulatságokat, de nélkülük szegényebb lenne a zenés népi kvíz és a gyerekfoglalkozás is.
Miért fordulnak a különböző művészeti ágak alkotói újra és újra a néphagyományhoz ihlető forrásként?
Kötetlen beszélgetések a tánc, a népdal, a népmese, a borkultúra témái köré csoportosítva. Anekdoták, néprajzi érdekességek és elődeinktől tanult örök igazságok.
Jegypénztárunk augusztus 5-ig zárva tart, telefonon és e-mailen azonban folyamatosan elérhetőek vagyunk.
Kötetlen beszélgetések a tánc, a népdal, a népmese, a borkultúra témái köré csoportosítva. Anekdoták, néprajzi érdekességek és elődeinktől tanult örökigazságok.
A Romengo ezúttal a Hagyományok Háza Folkudvar színpadára egy különleges formációval érkezik, amely kizárólag erre az alkalomra készült produkcióval kedveskedik a közönségnek.
Bartók hegedű duók-brácsa,cselló átiratában,minden elhangzott duó forrás anyaga női énekkel és a dallamok saját feldolgozásai népi zenekarral.
Egy népzenei feldolgozásnak jól áll ha meghatározza az eredetiség. A közös nyelv és az alkotás a koncert örömforrása.
Énekes utazás Novák Péterrel és az Etnofon Társulással Utópiától az Égi Házig.
Negyven éve, közel azonos felállásban játszik a szentendrei Vujicsics Együttes. Ráadásul kezdettől fogva ugyanazt az utat járja: azt, amit a szerb és horvát népzenék hagyományőrző feldolgozásának nevezhetünk.
Közreműködik Szilágyi Anna Melegföldvárról. A hagyomány ami összetart, épít és még lehetne sorolni a pozitív jelzőket, sok mindent meghatároz, de az idő dimenzióját kitágítja. Szilágyi Anna melegföldvári (Mezőség) énekes, egy eltűnt falusi kultúrában élt asszony és a városi folk és jazz klubbokban otthonosan mozgó muzsikusok találkozása mindig különleges esemény.
Csendesen folyó víz… - Székely dallamok énekhangra és furulyára Bartók Béla 1914-es nyárádmenti gyűjtése alapján.
Szalonna és bandája Felcsíktól Nagykállóig Kodály szellemében című műsora ismét bepillantást enged majd mindenkinek az autentikus népzene különleges árnyalataiba.
Bartók és a népzene címmel a Muzsikás együttes és Petrás Mária nyitja idén a Folkudvart.
Kele Kristóf Zala megyében, Bázakerettyén, Gyetvai Júlia pedig Felvidéken, Losoncon született. Habár a két település között nagy a távolság, a néptánc mégis áthidalta ezt a távolságot.
Az énekesnő 2004-ben készítette el az első szólólemezét. Ez a kilencedik a sorban.
A Fabatka Porta népi játszótér egy kis családi vállalkozás,ahol a játékok formavilágát megálmodó pár célja a kezdetekben az volt, hogy saját gyermekeik érdeklődését felkeltse a természetes anyagok, magyar népi motívumok és hagyományok iránt.
Szalóki Ági pályafutása 1994-ben indult. A Nádasdy Kálmán Zeneiskolában Bodza Klára növendéke volt népi ének tagozaton. Nyitott zenész, aki inspirációt elsősorban a tradicionális zenéből és a magyar költészetből merít.
A világ mesekincsének java részét azok a mesék alkotják, amelyek a férfi-nő kapcsolatról mondanak el nagyon lényeges, fontos üzeneteket.