Kereső
Erasmus Plusszal Máltán
2025 őszén a Hagyományok Háza két szakmai vezetője egyéni mobilitási projekt keretében Máltára utazott, hogy részt vegyen az október 24-26 között megrendezett Malta International Folk Festival-on.
Erasmus Plusszal Spanyolországban
Az Erasmus + Mobilitás program keretén belül olyan társulatot szerettünk volna meglátogatni, akik hasonlóan a Magyar Állami Népi Együtteshez professzionálisan képzett táncosokból és zenészekből állnak, nemzetközi hírű, sokat utazó társulatok, akik népük hagyományos táncainak bemutatását és azok modern interpretálását állítják színpadra a világ számos országában
Közösségépítő néphagyomány 3.
A Hagyományok Háza 2025. szeptember 1. és 2026. május 31. között ismét részt vesz a Petőfi Kulturális Programban, immár harmadik alkalommal.
Névnapköszöntők – Példatár
Névnapköszöntők
Közösségépítő néphagyomány 2.
A Hagyományok Háza elkötelezett amellett, hogy a néphagyomány értékei az ország minden pontjára eljussanak. Hálózati partnereinkkel együtt azon dolgozunk, hogy a kisebb településekre is minőségi kulturális élményeket, közösségépítő programokat és módszertani támogatást vigyünk.
2026. évi zsűrinaptár
A Hagyományok Háza zsűrizési naptára a népi kézműveseknek segít abban, hogy megtalálják, 2025-ben mikor tudják a hozzájuk legközelebbi helyen bemutatni alkotásaikat az adott szakág elismert szakembereinek.
🎥 INSTAGRAM JÁTÉK – Ifiszóló 2025 ✨
Erasmus Plusszal Írországban
Erasmus+ mobilitási projekt keretében 2025. szeptemberében a Hagyományok Háza Gyűjteményi Főosztályának három munkatársa Dublinba utazott, ahol az írek kulturális értékeivel ismerkedtek és hasznos szakmai látogatáson vettek részt a National Folklore Collection-ben.
Erasmus Plusszal Finnországban
2025. augusztus 5–8. között a Hagyományok Háza Magyar Népi Iparművészeti Múzeum munkatársai ellátogatottak Finnország legészakibb részére, Inariba, ahol az ERASMUS mobilitási program keretében két napos szakmai képzésen vettek részt.
Erasmus Plusszal Észtországban
2025 szeptemberében a Hagyományok Háza öt dolgozója egyéni mobilitási projekt keretében több intézményt is meglátogatott az észtországi Viljandiban. A város Észtország egyik folk központja, így a résztvevők könnyen kapcsolódni tudtak több helyi intézményhez és szervezethez.
A Csoóri Sándor Program monitoring
Humáninformatikus munkakör
ügyviteli alkalmazott/ asszisztens munkatárs munkakör
Kis fekete online katalógus 2025
A legjobb alkotásokat bemutató online katalógus, amelyben két kategóriában kiosztott díjakról is lehet tájékozódni. A 2025-ös pályázatra érkező közel 120 alkotásból a szakmai zsűri – a forma, funkció, esztétikum és hiteles inspiráció szempontjait figyelembe véve – 38 alkotást választott ki bemutatásra, amelyek példát mutatnak arra, hogyan lehet a népművészetet kortárs kontextusba helyezni, új jelentéssel és funkcióval felruházni.
műszaki ügyintéző-raktáros
Contributors
Furniture painting
In rural houses, the most important piece of furniture was the trousseau chest, in which not only the festive clothes were stored, but also small valuables.
Felt-making 3.
Games descriptions
Felt-making 2.
Felt is made by matting animal fibres together.
Felt-making
Sheperding 2.
On this side of the Mecsek but beyond the River Kapos, on the edge of Somogy County lived two shepherds: father and son.
Shepherding
Nationwide fairs typically lasted several days.