Nyi­tó­be­széd a szőt­tes­pá­lyá­zat ki­ál­lí­tás­meg­nyi­tó­ján

Lőrincz Etel textilművész beszéde a XXIV. Országos Szőttespályázat kiállításának megnyitóján

Megnyílt a XXIV. Országos Szőttespályázat kiállítása Hevesen, amely a Kárpát-medence népi szőtteshagyományából merítő kortárs alkotásokat mutatja be. A kiállítást dr. Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója nyitotta meg, köszöntőt mondott Sveiczer Sándor, Heves város polgármestere, a pályázatot Lőrincz Etel textilművész, a Népművészet Mestere értékelte. A Hagyományok Háza, Heves Város Önkormányzata és a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet együttműködésében megvalósuló tárlat szeptember 11-től október 30-ig látogatható a Hevesi Művelődési és Közgyűjteményi Központban.

 

Fotó: Jakab Tibor 

Az alábbiakban Lőrincz Etel textilművész beszédéből egy részletet teszünk közé: 

Tisztelt Alkotók! Kedves Vendégeink!

Nemegyszer tapasztalom, hogy - a szakmán kívüliek - elcsodálkoznak azon, hogy vannak, akik kézzel, hagyományos eszközökkel szőnek. Hiszen a mai modern világban, minden textília a gépeken jó minőségben, gyorsan elkészíthető és megfizethető. Vannak akik nagyra becsülnek bennünket azért mert kézzel szövünk, - és borzonganak azon,- hogy szálanként fűzögetve készítjük a szöveteket s ráadásul bonyolult minta szerint. Ezt tetézve, - ebből a kézzel szövött szövetből, - még öltözékeket is varrunk. Csernátonban a Skanzenben igyekeztem életre kelteni régi szövő eszközöket, osztovátát, csöllőt. Körülöttem a tanítványaim. Bejött a földes szobába egy néni, és azt kérdezte: - Mit csinál? – Tanítom a fiatalokat szőni. - válaszoltam. A néni döbbenten rám nézett: - Megbolondult maga? Hiszen alig vártuk, hogy kikeveredjünk belőle! Mindkét megszólaló azt tapasztalta, hogy nagyon hosszadalmas, nagy odafigyelést igénylő munkát végzünk. Vajon miért tesszük ezt? Amikor a szükség kényszerítette az asszonyokat és a takácsokat a kézi szövésre, akkor megvolt az ok, s az érthető is volt. De miért igyekeztek oly szépen díszíteni? Talán mert azt gondolták, a beleszőtt jelek megvédik Őket és szeretteiket a bajtól? Vagy hogy jelezzék hogy a szőttes kinek a tulajdona? Mely nemzetségé, és a nemzetség mely tagjá-é? Vagy mert a díszítés minősége a szövő ügyességét, rátermettségét dicsérte és így a rangját is emelte? Mindegyik igaz. De miért szövünk két kezünkkel azóta is? Biztosan mondhatom, örömből. A kéz ügyességének az öröme, a gondolat szövetben való megtestesülésének az öröme, az alkotás minden mozzanatának szépsége miatt. A tudás, az ismeretgyűjtés, a „magam készítettem” élmény magával ragad. Ezt látjuk ezen a kiállításon is. A kiállítás, megadja azt az örömöt, hogy megmutathatjuk mit készítettünk, és megcsodálhatjuk a többiek alkotásait. És tanulhatunk. Egymástól. A pályázat és a zsűri pedig azt a biztonságot adja, hogy elhelyezhetjük magunkat, tudásunkat az ismeretszerzés ranglétráján, hogy hol is tartunk most ezen a szép népművészeti területen. Ha a népi szövőművészetet választottuk, az „apáról fiúra”, azaz „anyáról leányra” szálló tudást nem igen kaphatjuk már meg. Útmutatást a közvetlen környezetünk már nem tud adni, hisz nem élünk abban a faluközösségben, melynek mintakincsét mint forrásanyagot használjuk. Kevesen vannak már, akik saját családi hagyományaikat folytatják. Sokan vannak viszont, akik egy-egy tájegység szövő kultúrájába beleszerettek, és a szerint alkotnak. Ezt látjuk ezen a kiállításon is. A most megvalósult pályázati kiírásban nagy szabadságot kaptak az alkotók. A célunk az volt, hogy felkeltsük az érdeklődést a magyar népi tájegységek szépségei és sajátosságai, és a bősége iránt. A vászonszőttes kategóriában szerettünk volna sok és sokféle szedettest is látni. Amit láttunk abban örömünk tellett. Az öltözékek esetében a feladat technikailag nagy, mert kézzel szövött alapanyagok használatát javasoltuk. Bármilyen technikával szövött kelmét lehetett választani. Kettő és több nyüstös szövetekből készült hagyományos és modern ruhákat vártuk. Szőnyegek esetében, a magyar nyelvterület gyapjú kultúrájának jegyeit magukon viselő alkotásokat vártunk. Többet, mint amennyi érkezett a pályázatra. A megújítás és az új funkcióba helyezés a modern kategóriánál most is elvárás volt. A beküldött tárgyak esetében azt mondhatjuk, mindenki teljesítette a kiírásban foglaltakat. A pályázati anyagban azt láttuk, hogy szövőink és viselet/ illetve öltözék varróink, technikai tudása egyre jobban tökéletesedik. Kevés volt az e miatt elutasított tárgy. Az átlagosnál alig kevesebben küldték be szőtteseiket, és jellemzően egy-egy alkotó és alkotó csoport, tárgyak sokaságával örvendeztetett meg bennünket. Egy alkotó – egy tárgy felállás nagyon ritka volt. Érdekes ez abból a szempontból is, mert hogy 2026-ban egybeesik a három nagy pályázat. Örvendetes a nagy alkotó kedv, és mindegyik pályázaton megjelenő magas színvonal.

Dél-Ko­re­á­ban a Ma­gyar Ál­la­mi Né­pi Együt­tes

Harminchárom év után tért vissza Dél-Koreába a Magyar Állami Népi Együttes: a társulat kamaraegyüttese 2026. szeptember 1–6. között a National Intangible Heritage Center meghívására mutatta be kifejezetten erre az alkalomra készült Csárdás című produkcióját. 

Az Év Fel­nőtt­kép­ző­je a Ha­gyo­má­nyok Há­za 2026-ban

A Hagyományok Háza az Év Felnőttképzője 2026 pályázaton első helyezést nyert el a Kulturális és hagyományőrző képzések kategóriájában. A rangos szakmai elismerést szeptember 16-án Dr. Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója vette át a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara székházában megrendezett díjátadó gálán.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!