Izgalmas élettörténetek, közösségformáló programok
Interjú Both Miklóssal a nagyharsányi Rácz-házról
Both Miklós és a Hagyományok Háza udvara, avagy a nagyharsányi Rácz-ház az Ördögkatlan Fesztivál legváltozatosabb programhelyszíneként vonzotta idén is a látogatókat – kicsiket és nagyokat egyaránt, hiszen az egész napos kézműves-foglalkozások, a zene és a tánc mellett az udvarban tudományos, ismeretterjesztő előadásokat, valamint izgalmas interjúkat is hallgathattak a fesztiválozók. A programokkal és az udvar történetével kapcsolatban Both Miklóssal, a Hagyományok Háza főigazgatójával beszélgettünk.
– Miért találod fontosnak, hogy az Ördögkatlan fesztiválon képviseltesse magát a Hagyományok Háza és általa a népművészet különféle irányai?
– A Hagyományok Háza alapvetően szeptembertől júniusig budapesti székházában működik amellett, hogy szerteágazó tevékenysége – a civil egyesületeken keresztül – az egész országra, illetve a teljes Kárpát-medencére kiterjed. Nyáron aztán sok fesztiválra kivonulunk az úgynevezett folkudvar-koncepcióval, amely nagyon izgalmas színt visz ezekre az eseményekre, hiszen egy teljesen más típusú zenével, élményekkel, szórakozási formával és tanulási lehetőséggel találkozhatnak itt az emberek. Ebbe az elképzelésbe illeszkedik a Hagyományok Háza udvar az Ördögkatlanon is.
– Ennek a jelenlétnek van egy előtörténete, amit az újdonsült fesztiválozók talán nem is ismernek, a visszajárók viszont annál inkább.
– Előzményként az Ukrán udvart kell megemlíteni, amit éveken át vezettem az Ördögkatlanon. Ide az ukrán zenei gyűjtéseink és az ottani falvakban szerzett tapasztalataink kapcsán idős embereket és az ő történeteiket hoztuk el, erre épült a teljes programstruktúra. A háború óta, azaz 3 éve sajnos a gyűjtés teljesen megakadt, így lassanként az Ukrán udvar egy transzformáción esett át.
– Összességében tehát a személyed által fonódott össze az egykori Ukrán udvar és a mostani Hagyományok Háza udvarának története. Mit lehet tudni magáról a helyszínről?
– Egy másik helyen indítottuk el anno az Ukrán udvart, amit aztán hamar ki is nőttünk, olyan nagy volt az érdeklődés a programok iránt. Akkor a polgármester és Bérczes László fesztiváligazgató segítségével megtaláltuk az új, jelenlegi helyszínt, a Rácz-udvart, amit aztán lényegében két éven keresztül építettünk. Felújítottuk az épületbelsőt, a külső részeket, foglalkoztunk a kerttel, benne az öreg gesztenyefával…Az intenzív építkezés után most már egy teljesen bejáratott helyszínre érkezhetünk, amelyet a fesztivál indulása előtti egy hetes beépítési időszakban készítünk fel a vendégfogadásra.
A legfontosabb szempontunk az volt, hogy egy olyan helyet teremtsünk, ahová az emberek csupán azért is bejönnek, mert kényelmes, mert jó minőségű a büfé és olyan atmoszférája van, ami már önmagában vonzó. Ez az elgondolásunk láthatóan működik is, sokan eleinte csak azért érkeznek, hogy leüljenek, megpihenjenek nálunk napközben, de végül – mivel az udvar elnyeri a tetszésüket – a programjainkra is maradnak. Ebből is nagyon izgalmas találkozások tudnak születni. Őszintén szólva, eleinte a legtöbbünk szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy a témáinkkal megmozdíthatók-e nagyobb tömegek, de lényegében egyfolytában tele van az udvar.
– Mi a programok összeállításának vezérelve?
– Az udvar megalkotásakor egy háromrétegű működési rendszer létrejöttét képzeltem el, melybe a szűk szervezői csapat mellé két tanszék került bevonásra, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz - Kulturális Antropológia Tanszéke, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke. Ebbe az együttműködésbe mindenki hoz valamilyen általa javasolt programot, amelyek különböző idősávokban valósulnak meg az udvarban. Mindazonáltal az alapvetően a néprajzhoz, illetve a népművészethez kapcsolódó témákról, valamint magáról a programfelépítésről mindig konszenzuális alapon döntünk, tehát az udvar programkínálata közös megegyezésen nyugszik.
– Kik alkotják az udvar közönségét?
– Egy érdekes rétegeltség figyelhető meg a programjaink közönségénél is. A tanszékek körülötti szűk holdudvart a diákok és a tanárok képviselik. Ők azok, akik a szervezői mag mellett egy körülbelül 100 fős csapatot alkotva a Katlanon belül egyfajta tábort hoznak létre. Ezen felül vannak még azok a fesztiválozók, akik egy-egy alkalommal ellátogatnak az udvarba.
– Megosztanál egyet a személyes emlékeidből, amely a fesztiválon eltöltött időhöz kapcsolódik?
– A korábbi években sokszor hoztunk az udvarba idős embereket, többnyire más országokból, ami óriási szervezést, akár több hónapos előkészületet igényelt. Mi intéztük az útleveleket, gyakran külön kiutaztunk, hogy az idősekkel találkozzunk, mielőtt elhozzuk őket a fesztiválra, nem egyszer az ő gyermekeik vagy a helyi polgármester engedélyét kellett kérnünk az utaztatáshoz. A lebonyolítás nehézségeitől függetlenül felejthetetlen marad az a hangulat, amit ezek az idősek minden alkalommal megteremtettek számunkra. Immár hetedik éve zajlik a fesztivál, és sokan már nem is élnek azok közül az emberek közül, akiket meghívtunk…
– Van-e olyan program, amellyel egészen biztosan csak a Rácz-házban lehet találkozni a fesztiválon?
– Összességében az interaktivitás az, ami egyértelmű különlegessége az udvarnak – ez a táncházak, illetve a tánctanítás mellett a koncertek többségénél is megtapasztalható. Kiemelném, hogy próbálunk nem egy falanszterbe zárt rendszerként üzemelve, például kizárólag népszerű zenekarokat felléptetni. Van többek között egy nagyon sikeres sorozatunk, ahol környékbeli, Nagyharsány-Kisharsányban élő, érdekes, akár közismertebb emberekkel tartunk beszélgetéseket. Ezekkel az életút interjúkkal szeretnénk megmutatni, hogy ennek a vidéknek is vannak igazán izgalmas történetei. Ehhez kapcsolódik, hogy a szintén egyedi záróeseményeinkre különféle együtteseket hívunk meg a környékről, amiből persze egy nagy buli szokott kerekedni.
Az Ördögkatlan Rácz-ház nevű helyszínének programjai a Polyphony Project és a Hagyományok Háza közös szervezésében valósultnak meg.
