Pu­ha Mag­dol­na

A kézművesség világához alkotóként 10 éve kerültem közelebb, a keresztszemes hímzésen keresztül. A játék a színekkel és formákkal azonban már pici gyerekkorom óta az életem része volt a festés és rajzolás révén. Tájépítészként mindig örömmel mélyedtem el egy adott tájegység kultúrájában, hagyományaiban és szívesen merítek ezekből az alkotásaimban is. A szövéssel 2017-ben ismerkedtem meg és szerettem meg az alkotásnak ezt a különleges ritmusú formáját. Szövéseim elsősorban stólák, kendők, amelyekre jellemző a gazdag szín- és formavilág ritmikus megjelenése. A szövött kendőimet alkalmanként hagyományos keresztszemes minták újszerű megjelenítésével is kiegészítem. Fontosnak tartom a tervezés során, hogy a hagyományos mintákat olyan módon alkalmazzam, hogy a mai kor ruhatárába, lakáskultúrájába beilleszthető darabot hozzak létre. Alkotásaimmal több pályázaton vettem részt, 2019-ben szövött és hímzett stólám kiállításra került a XXIX. Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázaton és Kiállításon, 2020-ban a VII. Százrózsás Hímzőpályázaton különdíjban részesültem. Idén az Élő Népművészet Közép-magyarországi régiós kiállításán is szerepel egy zsűrizett stólám.

A Kis fekete 2020 pályázatra beadott stóla tervezésénél a színes sárközi főkötők színvilágából indultam ki, és azok négy alapszínét igazítottam a felvetés színéhez, így lett a narancssárga és a sötétlila a két fő színe a stólának, és jelenik meg a takács mintában a sárga és a zöld szín is. Az alkalmazott takácsminták igazodnak a sárközi főkötők mintavilágában is megjelenő gránátalma és nagy virág motívumokhoz.

puha magdolna

 

Elérhetőség:

e-mail

Ün­ne­pé­lye­sen meg­nyi­tot­tuk az új éva­dot

A Hagyományok Háza 2025/2026-os évada a magyar népi kultúra sokszínűségét és kortárs értelmezésének keresztmetszetét nyújtja: színpadi táncos és zenés produkciók, tudományos és ismeretterjesztő előadások, múzeumi tárlatok, valamint a rendszeresen visszatérő táncházak gazdag kínálata jellemzi az intézményt. 

Or­szá­gos fel­hí­vás kéz­mű­ve­sek­nek!

A Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által meghirdetett országos pályázat célja, hogy bemutatkozási lehetőséget nyújtson a legszínvonalasabb kortárs népi kézműves alkotások számára, a népművészet értékeit a 21. századi életformához kapcsolva.

Em­lé­ke­im Var­gyas La­jos­ról

Dr. Pávai István írását lehet olvasni a Hagyományok Háza Blogban Vargyas Lajosról, Széchenyi-, Erkel Ferenc-, Magyar Örökség- és Prima Primissima-díjas népzenekutató, néprajztudósról, emléktáblájának egykori lakóházának falára kerülése kapcsán.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!