Virágzó vasárnap

Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékünnepe, húsvét előtti vasárnap. A Biblia szerint ezen a napon sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, ágakat törtek a fákról és a szamáron haladó Krisztus elé szórták. Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé néhol a pálmás, északi tájakon pedig a barkás körmenet. A virágvasárnapi barkaszentelés ugyan egyházi eredetű szokás, de a szentelt barkát felhasználták rontás ellen, gyógyításra, mennydörgés, villámlás elhárítására. 
Virágvasárnaphoz kapcsolódó, nem szakrális fogantatású népszokás a villőzés, más néven a kiszejárás. Fő kelléke a zöld ág, a villőág, melyet felszalagoztak, esetleg kifújt tojásokkal díszítettek. A villőág a tavasz hírnöke, a lányok a tavasz behozatalának jelképeként ezzel vonultak végig a falu utcáin. Egy menyecskének öltöztetett szalmabábut készítettek, amelyet kiszeként, kiceviceként emlegettek. A bábut a falu végén vízbe vetették, vagy elégették. Mindez a tél, a böjt megszemélyesítője lehetett.  


Második tematikus napunkon, a virágvasárnapi ünnep kapcsán olyan online tartalmakat hozunk nektek, amelyekkel - hogyha virtuálisan is - de együtt köszönthetjük a tavaszt, együtt hangolódhatunk a húsvéti ünnepre, Krisztus feltámadására. Közel a húsvét, de a nagyböjt szigorú, utolsó hete még hátra van. Egy kerekasztal beszélgetés során a böjt témáját járjuk körül és kipróbálhatunk néhány nagyböjti receptet is. Az ünnepet a templom falai között még meghittebbé teszi majd egy egyházi énekes koncert, ugyanakkor az érdeklődők a Bihari János Táncegyüttes „Passió” című produkcióját is megtekinthetik. A tavasz eljövetelét a Paár Julcsi gyerekeknek szóló koncertje jelzi. Ez alkalommal sem maradhat ki a kézműves foglalkozás, a gyerekek barkás virágkoszorút és gyapjúbáránykát készíthetnek, a felnőttek a húsvéti tojásfestés technikáit sajátíthatják el. A család apraja-nagyja ismét a mesék világába röpülhet, de nem maradhat ki a játék sem, hiszen a virágvasárnap és a húsvét kapcsán rengeteg furfangos kérdést írtunk össze nektek. 

 

Részletes program

Érdekel a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!