Tóth Sándor: BUÉK TÓTHÉK – Hálaadó életrajz színezett linómetszet-képeslapokon, 1932-1980

A kalandos képzőművészeti életút 1922-től kezdődik, de 1924-ben Bécsben és 1928-ban már Londonban találjuk, ahol portrérajzolásból élt. Következett 1932-ig Párizs, ahol kiállítóként szerepelt 1931-ben az „Art Hongrois Moderne” című kiállításon olyan művészekkel, mint Tihanyi, Czóbel, vagy Farkas István. Párizsban kötött barátságot Blattner Gézával, akinek hatására hatására kezdett bábművészettel foglalkozni. Tagja lett a Blattner vezette népszerű avantgárd bábszínháznak, az Arc-en-Ciel-nek és tisztségviselője a bábművészek nemzetközi szervezetének (UNIMA). A honvágy 1932-ben hazahozta és pápai középiskolai tanárként nagy hatású művészetpedagógiai tevékenységet folytatott, szabadiskolát nyitott. Magyarországról egyedül Őt hívták meg alkotásokkal a Picasso emlékkiállításra.
A Tóth Sándor művészeti tevékenységének egyik legérdekesebb színfoltja az a kézzel átfestett újévi képeslap linómetszet-sorozat „BUÉK Tóthék” címmel, amit nagy következetességgel  (1932-1980 között) minden évben elkészített és ami egyedülálló a magyar, de bátran kijelenthetjük, az európai művészeti életben. Külön érdekesség, hogy a képeslapok elsődleges főszereplője Tamási Áron „Ábel-figurája”. A képeslapok témája nem volt független a nagy történelmi eseményektől, tehát egy vizuális kor- és családtörténet magas művészi kifejezőerővel. A kiállítás néhány kisebb-nagyobb méretű festménnyel, személyes tárgyakkal egészül ki, és a látogatót végig vezeti az életút legjelentősebb állomásain: Rimaszombat-Budapest-London - Berlin – Párizs - Pápa – Erdély - Amerika - Pápa 
Festői életművét olyan européer szemléletben tálalta, amely  kubisztikus expresszionista hatásokat hordozott és a legmodernebb art deco szemlélettel díszített. Az életmű: tematikájában szakrális, patrióta és messzemenőkig modern.
 

Kiállításmegnyitó:

2021. december 10.,15.30 
Hagyományok Háza Kallós Zoltán kiállítótér

A kiállítást megnyitja: Feledy Balázs, művészeti író, művészetkritikus
Köszöntőt mond: Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke
A vendégeket köszönti Szabó Zoltán, a kiállítás kurátora

A megnyitón közreműködnek a Pápai Református Kollégium valamint a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium tanulói.
 

Érdekel a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!