„Talpalávaló” - Gálakoncert a Táncház Napján

Az első magyarországi városi táncház évfordulóján ünnepeljük országszerte – immár hagyományosan – a Táncház Napját. Az idei évben online koncertközvetítést biztosít a Zeneakadémia, az ünnepi népzenei koncert a Hagyományok Háza és a Zeneakadémia Koncertközpont közös szervezésében valósul meg. Ekkor adják át a Halmos Béla-vándordíjat és a Halmos Béla-emlékérmet is. A koncert fellépői közül a Békés Banda több mint 40 éve alakult, repertoárjukban a Kárpát-medence legkülönfélébb kistájainak népzenéje szerepel. A zenekar prímása a Halmos Béla-díjas Lipták Dániel, aki 2015-ben elsőként vehette át Halmos Béla egykori hegedűjét. Műsorukban a mezőségi, alföldi és felcsíki dallamok mellett méhkeréki muzsika is szerepel, mely nem csupán a Békés Banda koncertjeinek elmaradhatatlan része, hanem Halmos Béla és a táncházmozgalom számára is kiemelt jelentőséggel bírt. A műsor második fellépője a 2008-ban alakult, hagyományos csángó népzenét játszó Berka együttes, akik az ünnepi alkalomhoz illeszkedően elsősorban a moldvai táncdallamokat szólaltatják meg. A koncert harmadik részében fellépő Erdőfű pedig a fővárosi táncházak egyik legnépszerűbb vonósbandája, akik Martin György kalotaszegi gyűjtéseiből válogatnak, ezzel a készülő új lemezük anyagából adnak ízelítőt. A műsor szerkesztője: Árendás Péter.

Békés Banda
1. Meg kell a búzának érni… (Magyarszovát)
2. Kádár Ferenc nótái Dévaványáról
3. Felcsíki muzsika
4. Méhkeréki muzsika
Közreműködnek: János Hajnalka – ének; Lipták Dániel – hegedű; Gombai Tamás – hegedű; Nagy Gábor – kontra, duda; Csepregi András – nagybőgő, ütőgardon 

Berka együttes
5. Vert kezes dallamok
6. Öves táncdallamok dudán és kavalon
7. Kezes táncdallamok
8. A pünkösdi rózsa…
Közreműködnek: Tóth Dorottya – ének, citera; Barna György – hegedű; Botlik Dávid – koboz; Egervári Mátyás – duda, cimbalom; Endrődi Szabolcs – furulya, kaval, duda; Szalai-Gindl János – furulya, kaval; Walch Márton – dob, doromb

Erdőfű
9. Kalotaszegi szaporák
10. Lehullott a piros rózsa levele…
11. Kesergő, csárdás és szapora
12. Românește de sărit cu strigături
13. Szucsági csárdás és szapora
14. Bogártelki hajnali és legényes
Közreműködnek: Maruzsenszki Andor – hegedű; Kiss Balbinat Ádám – hegedű, ének; Éri Márton – brácsa; Éri Katalin – nagybőgő; Salamon Soma – furulya, harmonika

 

Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont, Hagyományok Háza, Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület



Élő közvetítés a Zeneakadémia honlapján, Facebook oldalán és YouTube csatornáján, valamint a Hagyományok Háza honlapján, Facebook oldalán
 

Érdekel a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!