Pá­vai Ist­ván 70

Ritka alkalom, ha egy születésnapi műsor úgy tiszteleghet az ünnepelt népzenekutató előtt, hogy kizárólag a saját gyűjtéseiből válogatott dallamok szólalnak meg. Pávai István a közel félévszázados gyűjtőmunka során a korábban zenei szempontból már jól feltárt néprajzi tájegységek mellett olyanokat is felkeresett, amelyek dallamanyaga még a kutatók számára is kevéssé volt ismert. Elsősorban a néptáncokat kísérő hangszeres és énekelt zene, valamint az interetnikus népzenei kapcsolatok dokumentálására törekedett. A koncertnek nemcsak ünnepeltje, hanem rendezője és résztvevője is Pávai István, aki már számtalanszor bizonyította, hogy a tudományos eredmények felhasználása és a minőségi szórakoztatás igénye nem egymást kizáró tényezők. A program bemutatja a keleti magyar nyelvterület kevéssé ismert dallamvilágának változatosságát és szépségeit, kiemelt figyelemmel a kutató származási helyére, a Székelyföldre. „…ódon tűzben ragyogó ékszerek a székely dalok” – írja Kodály 1919-ben, majd így folytatja: „A székely dalokból… feldereng egy egységes magyar zenei nyelv képe, egy régi tradíciótól keményre csiszolt, monumentális stílusé”.

Rendező: Hagyományok Háza, Zenetudományi Intézet, Zeneakadémia Koncertközpont

Közreműködik:
Barozda, Cickom, Dalinda, Lelkes, Tokos együttesek
Enyedi Ágnes (ének), Gubinecz Ákos (ének, citera), Kiss B. Ádám (ének, hegedű)
Csernók Klára, Mihó Attila, Lipták Dániel, Papp István Gázsa, Székely Levente (hegedű)
Árendás Péter, Fekete Márton, Kelemen László, Papp Endre (brácsa)
Cserta Balázs (klarinét), Szabó Dániel (cimbalom), Salamon Soma (furulya, harmonika)
Németh László (koboz), András Orsolya (gardon), Molnár Péter (bőgő)
Zenei rendező: Árendás Péter

 

Műsor

Asztali nóták és verbunk (Marosszéki-Mezőség)
Lakodalmas dallamok (Sajó vidéke)
Féloláhos, feles, csűrdöngölő (Vízentúl)
Mulatónóták és féloláhos (Felcsík)
Învârtita din gura șurii, sebeș, kétujjas mulatónóta, csárdás (Közép-Maros vidéke)
Búzásbocsárdi és vajasdi népdalok (Erdélyi-Hegyalja)
Egyes-, négyes- és törökborica (Barcaság)
Serény és lapos magyaros (Moldva)
Jódias, Sompálé, Gábor Ignácé, sebes csárdás (Gyergyó)
Zsidó lakodalmi dallamok (Felső-Maros mente, Máramaros)
A vitéz és a kegyes balladája (Nagy-Szamos vidéke)
Kalákába hajtó, ritka- és siskamagyar, cigánytánc és csárdás (Észak-Mezőség)
Magyaros, lassú, féloláhos, székelyverbunk és szökő (Közép-Vízmellék)
SZÜNET
Kicsi madár nótája, sebes csárdás, marosszéki (Homoród mente)
Székely keservesek és fonódalok (Sóvidék)
Lassú és sebes csárdás (Keresztúr vidéke)
Virágénekek, féloláhos, lassú csárdás, szöktetős, marosszéki (Sóvidék)
Kolozsvári verbunk, szapora, korcsos, cigánycsárdás (Felső-Maros mente)
Pontozó, szegényes, mulató nóta, csárdás, szökő (Kutasföld)
Lassú cigánytánc és magyar (Belső-Mezőség)
Farsangi batyukák nótái (Oltvidék)
Turdeana, meselekli, chingerdji, hutadji (Dél-Mezőség)
A juhait kereső pásztor (Gyimes)
Kerekes (Gyimes), ceardaș (Észak-Mezőség), tatár tımtım (Krim)
Mulató nóta, csárdás és ropogós (Szilágyság)
 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!