Fó­kusz­ban a ko­re­og­rá­fu­sok - Szűcs Gá­bor és Sán­ta Ger­gő

A Hagyományok Háza előadás-sorozatában a színpadi néptáncművészet kiemelkedő koreográfusait állítja fókuszpontba. Az estek különlegessége, hogy a néző egy alkalommal két alkotói pályát is megismerhet, két különböző nézőpontból láthat rá a néptánc művészi kifejezésmódként való alkalmazására. Az estek során egyaránt alkalom nyílik megismerni a színpadi tánctörténetben ma már klasszikus, sokszor lezárt koreográfusi életműveket, amelyek az adott kor társadalmi, kulturális vagy akár politikai befolyásolása ellenére is örökérvényűvé váltak, és fiatalabb, pályájuk elején, közepén járó alkotók emblematikus koreográfiáit, amelyek a jelen korunk diktálta új kérdéseket vetik fel. Az egymás mellé állított válogatások lehetőséget nyújtanak felfedezni, kiemelkedő alkotói műhelyeket, különböző életkorú, hátterű, más-más vidékekről érkező alkotók legkiválóbb műveit, gondolkodásmódját és képet alkothatunk a színpadi megfogalmazás törvényszerű hasonlóságairól és különbségeiről.

A múlt és a jelen „megidézésében” a hivatásos táncosok mellett a legjobb amatőr együttesek is színpadra lépnek.

A sorozat 2023-as utolsó estjén bemutatkozó, a Jászság Népi Együttes évtizedek óta meghatározó vezetője, Szűcs Gábor és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckarvezetője, a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes művészeti vezetője, Sánta Gergő koreográfusi hitvallásában. Mindkettő alkotói munkásságában fontos szerepet játszanak a terepen megtapasztalt élmények, a saját maguk által gyűjtött táncanyagok színpadra vitele és a néptánc mély megismerésén alapuló hiteles tolmácsolása.

I.    rész

Visszanéztem félutamból     
előadja: Magyar Nemzeti Táncegyüttes Táncosai

Román népitáncok - részlet A kedves egykorúak című kalotaszegi műsorból 
előadja: Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes 

Hecc    
előadja: Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai

Hajdanán-Haidau    
előadja: Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes 

Holtodiglan - részlet Régi tánc, új nemzedék című műsorból
előadja: Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai 

Lomisok    
előadja: Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes

Szikrák - részlet Régi tánc, új nemzedék című műsorból
előadja: Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai és a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes. 

Közreműködnek:
a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai, a Budapest Bartók Táncegyüttes; kísér a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekara, Papp István Gázsa vezetésével és Baxtale zenekar 

II.    rész 

Időtlen értékek 
Pál István Szalonna - Szűcs Gábor - Vajai Franciska: Pásztoroké (Szolnoki Országos Néptáncfesztivál 2017)
Pál Mihály - Szűcs Gábor: Pendzsom a Jászságban (Fölszállott a páva - televíziós tehetségkutató verseny 2012)
Hrúz Dénes - Szűcs Gábor - Szűcsné Urbán Mária: “Bennünk él” - a bátyámnak                                                                                  Szekszárdi Néptáncfesztivál 1998)
Pál Mihály - Szűcs Gábor: Magyarszentbenedekről (Fölszállott a páva - televíziós tehetségkutató verseny 2018)
Pál István szalonna - Szűcs Gábor - Vajai Franciska: “Csuhaj, ez a szegelet”                                                                                       Szolnoki Országos Néptáncfesztivál 2009)

Boda Gellért - Szűcs Gábor: Szászcsávási cigány táncok                                   
-    részlet a Színek világa c. műsorból, 2023 

Ferenczi György - Pál István Szalonna - Szűcs Gábor - Vajai Franciska: 
“Hull a levél “                                                                                                       
-    részlet a Mindenek szerelme c. műsorból, 2021

Közreműködik: a Jászság Népi Együttes egykori és jelenlegi táncosai; kísér: a Zagyva Banda, valamint
Hrúz Dénes, Hrúz Szabolcs, Pál Mihály, Csávás Attila és Balogh Melinda énekel
 

Az előadás időtartama: 2x50 perc (1 szünettel)

Az előadás után lehetőség nyílik az alkotókkal való beszélgetésre, melynek időtartalma 45 perc.

Moderátor: Bólya Anna Mária

A sorozat szerkesztője: Szögi Csaba

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!