Ég­ről a csil­la­got - Fó­kusz­ban a ko­re­og­rá­fu­sok: Var­ga Já­nos Bo­xos és Ko­csis Eni­kő

A színpadi néptáncművészet kiemelkedő koreográfusait bemutató hiánypótló előadássorozatban ezúttal két dunántúli alkotó mutatkozik meg. Mindketten szenvedélyesen hisznek az autentikus néptánc magával ragadó művészetében, varázsában, a népi kultúra közösségformáló, értékteremtő erejében. Bár két egymást követő generáció kiemelkedő alkotói, rendkívül hasonló dinamizmus és arányérzék jellemzi munkájukat. Előszeretettel emelik színpadra a cigányság vibráló, sodró tánckultúráját, csakúgy, mint az erdélyi táncokat. Varga János Boxos mindamellett, hogy lendületes, kompakt művek születnek kezei között, előszeretettel nyúl jó érzékkel a humor eszközéhez is. Kocsis Enikő erőteljes női alkotó, ami a színpadi alkotásokban is visszaköszön, különös érzékkel mutatja meg a hagyományos női szerepek szépségét, szenvedélyét, fájdalmát, tüzét.

 

Varga János Boxos

A magyar néptáncélet megkerülhetetlen művésze. Celldömölkön született 1959-ben. Északnyugat-Dunántúlon és Nyugat-Dunántúlon alapozta meg, illetve tartotta pezsgő életben a néptáncot. Sopronban megalakította az Ürmöst, Győrben vezette a Rába Táncegyüttest, majd’ három évtizedig volt a Zalai Táncegyüttes vezetője. Végzettsége szerint erdőmérnök, közgazdász és koreográfus. Ez utóbbi minőségében beutazta Európát, koreográfiáit a zalai együttes bemutatta Argentínában, Mexikóban és Oroszországban is. Rendszeresen jár koreografálni a marosvásárhelyi Maros Művészegyütteshez. A hagyományos néptánc mellett kiapadhatatlan képzelettel és munkabírással álmodott színpadra magyar és világirodalmi meséket és legendákat, előszeretettel viszi színpadra a régi szokásokat, rítusokat. Az ő kezdeményezésére kerül megrendezésre évente a Kárpát-medencei Verbunkverseny, szervezője és motorja évtizedek óta a Zalai Kamaratánc Fesztiválnak. Rendszeresen gyűjt Erdélyben, filmez, vezetője nyári néptánctáboroknak, Vajdaszentiványon 17 éve, Nyárádselyében 6 éve és legújabban Szászcsáváson is.
A Zalai Táncegyüttes vezetőjeként megszámlálhatatlanul sok elismerést és díjat kapott, legrangosabb közülük a Martin György-díj.

 

Kocsis Enikő

1976-ban született Győrben, óvodás kora óta táncol, 16 éves kor óta tanít gyerekeket táncolni. 1997 és 1999 között a Budapest Táncegyüttes, 1999 és 2001 között a Magyar Állami Népi Együttes, 2001 és 2010 között a Honvéd Táncegyüttes szólótáncosa. 2011-ben szerzett diplomát a Magyar Táncművészeti Egyetemen. 2011-2012-ben a pozsonyi Ifjú Szívek Táncegyüttes művésze, 2012 óta a Fitos Dezső Társulat táncosa, koreográfusa, művészeti vezetője férjével, Fitos Dezsővel, emellett több mint két évtizede vezetik a Szentendre Táncegyüttest és a Győri Lippentő Táncegyüttest. Egyszerre táncművész, pedagógus és koreográfus, minden korosztályban alkot és tanít, egészen a legkisebb gyerekektől a hivatásos táncosokig. A néptáncot nemcsak a filmek minél alaposabb tanulmányozásával vallja elsajátíthatónak, hanem a táncosok, a környezet, élethelyzetek megismerése által, így fiatal korától fogva rendszeresen gyűjt is.  
2000 óta készít önálló koreográfiákat, sokat dolgozik alkalmazott mozgástervezőként is, bábszínházi alkotók mellett, koncerteken. Koreográfiáiban előszeretettel formálja meg a népi világból kiemelkedő asszonyi karaktereket, mutatja meg a női sorsokat, élettörténeteket.
Örökös Aranygyöngyös, Harangozó Gyula-díjas táncos, felnőtteknek és gyerekeknek készített koreográfiái rendszeresen díjazottak a legnevesebb versenyeken Zalától Szolnokig.
 

I. rész: Varga János Boxos koreográfiái
A Zalai Táncegyüttes " Cigányritmus" című műsorából részletek 

  • Kutyakölykök
  • Öttök -ahogy az Oltárci romák szeretik
  • Brazilok
  • Biricske ,Biricske- gyimesbükki cigánytáncok
  • Siratom Ötet...Emlékezés egy gyermekre
  • Fisztező és más dolgok szentivanyból
  • A cigányritmus műsor fináléja

Előadják: a Zalai Táncegyüttes mai és régi táncosai, a Maros Művészegyüttes férfikara              
Zenekar: Kanizsa csillagai, Maros Művészegyüttes zenekara

II. rész: Kocsis Enikő koreográfiái

  • Átjárók (részlet) (DALINDA, Fitos Dezső Társulat)
  • A Falu (részlet) – Moldvai (Fitos Dezső Társulat, Szentendre Táncegyüttes)
  • Tánckánon – Hommage à Kodály Zoltán (részlet) – Fonó (Magyar Állami Népi Együttes)
  • Embertánc (részlet) –  (Fitos Dezső Társulat)
  • Héttorony – Makovecz Imre emlékére (részlet) - Tavaszi szél (Duna Művészegyüttes)
  • Taven baxtale! - Legyetek szerencsések! (részlet) (Fitos Dezső Társulat)
     

Közreműködnek: Duna Művészegyüttes, Fitos Dezső Társulat, Magyar Állami Népi Együttes, Maros Művészegyüttes férfikara, Szentendre Táncegyüttes, Zalai Táncegyüttes egykori és mai táncosai, valamint a Dalinda, a Maros Művészegyüttes zenekara és a Kanizsa Csillagai

Az előadás után lehetőség nyílik az alkotókkal való beszélgetésre.

A beszélgetés moderátora: Sándor Ildikó

A sorozat szerkesztője: Szögi Csaba

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!