Balt Ori­ent - Dió­sze­gi Lász­ló és Könc­zei Ár­pád ko­re­og­rá­fi­ái

A Balt Orient Express vonatot nem kell a táncházmozgalmat elindító és azt követő nemzedéknek bemutatni, ezzel utazott a 70-es 80-as években mindenki, aki Erdély ízeit, illatát és folklórkincsét a városból kiszakadva fel akarta fedezni, magába akarta szippantani. Ezen a vonaton zötykölődött egy erdélyi és egy budapesti fiatal is, hogy még a maga közegében élő népzenét, néptáncot lásson, tanuljon és gyűjtsön. Ezek az élmények voltak azok, amelyek Diószegi László és Könczei Árpád koreográfiai munkásságát meghatározták, ezekből az élményekből táplálkoztak színpadi műveik megálmodásakor. A néphagyomány hiteles tolmácsolása, közvetítése mellett mindketten fontosnak tartották azonban a társadalmi közeget is megmutatni, egyfajta szociográfiai érzékenység figyelhető meg műveikben, így még teljesebb módon kaphatunk képet egy lassan végérvényesen eltűnő világ hagyományos kultúrájáról. (Szögi Csaba, a sorozat szerkesztője)

A koreográfiák bemutatása után lehetőséget nyújtunk az alkotókkal való beszélgetésre.

A beszélgetés moderátora: Orza Calin

 

1. felvonás

Könczei Árpád: A banda
Háromszék Táncegyüttes – Heveder zenekar
Nász menyasszony és vőlegény nélkül

Alkotók:

Forgatókönyv: Könczei Árpád, Könczei Csongor
Zenei szerkesztő - játéktér: Könczei Árpád
Táncoktatók: Busai Norbert, Busai Zsuzsanna
Jelmezkészítés: Simó Júlia
Videó: Bakó Kincső, Kató Zsolt, László Lóránd
Művészeti munkatárs, táncoktató: Könczei Csongor
Rendező - koreográfus: Könczei Árpád

 

2. felvonás

Diószegi László koreográfiái

Klézsei Bál (2016)                             
Részlet a Brassói pályaudvar c. táncfilmből (2003)            
Stílusgyakorlat    (1997)                            
Erdély.ma – Levelek Londonból (részlet) (2018)                
Fénytánc (2015)                            
Részlet a Brassói pályaudvar c. táncfilmből ( 2003)            
Pályaudvar (2001)                            
Jön a Balt Orient (2003)                            

Közreműködik: Válaszút Táncegyüttes, Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Zurgó Együttes, Zagyva Banda
 


A Fókuszban a koreográfusok sorozat korábbi előadásai


 

Helyszín: Színházterem

Jegyárak: 2100 Ft, 2600 Ft

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!