Ba­la­ton­fü­re­di prí­más­ver­seny

2013-ban a Balatonfüredi Önkormányzat és a Hagyományok Háza nagy sikerrel rendezte meg az első Anna-bál prímásversenyét. A nagy múltú cigányprímások és minden második évben a hagyományos népzenészek bemutatkozásához az Anna-bálra készülő Balatonfüred kiválóan illeszkedik, hiszen a magyar múlt egyik legprosperálóbb időszakát, a nemzeti ébredés korszakát idézi meg.

2019-ben ismét pályázhat minden, a klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűs, aki a verseny napjáig betöltötte a 16. életévét, de még nem múlt el 35. A nyilvános színpadi versenyt a balatonfüredi Anna-bál előtti héten a keddi és a szerdai napokon tartjuk. A zsűri tagjai a magyar népies műzene elismert szakemberei lesznek. A versenyen minden prímásnak két versenyszámot kell előadnia, egy kötelezőt és egy szabadon választottat, egyenként 5-5 perc időtartamban.

 

Díjazások:

Első díj: egymillió forint

Második díj: ötszázezer forint

Harmadik díj: háromszázezer forint

 

Július 24-én 21 órától a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból szerkesztett gálakoncertet rendezünk a Gyógy téren felállított nagyszínpadon.

Fellépők:


Roby Lakatos - magyar hegedűvirtuóz, világzenész
ifj. Kállai Kiss Ernő - a Margitszigeti Danubius Nagyszálló zenekarvezető prímása
Radics Ferenc - a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett és Liszt-díjas hegedűművész
Lugosi Kati - magyar nótaénekesnő
Szigeti Fercsi - magyar nótaénekes 
Varga Jenő - a 2017-es prímásverseny győztese és a Muzsikáló Magyarország projekt 2018-as résztvevője,
a Magyar Állami Népi Együttes zenekara,  valamint a prímásverseny résztvevői és díjazottjai
 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!