5. nap - 32. Mű­vé­sze­tek Völ­gye

„Üzenet a jövőnek”

Az internet, a mobiltelefon nélkül működő közösségeket, kapcsolatokat ma már nehéz elképzelni, annak, aki nem volt részese. Egyre kevesebben vannak még közöttünk olyanok, akik úgy nőttek fel, hogy a család generációk óta ugyanazt a földet művelte, állatokat tartottak, a faluközösség szokásai határozták meg az élet rendjét és az élethez, megélhetéshez szükséges tudást a szülőktől, nagyszülőktől tanulták meg. Az életük szerves része volt az a zene, tánc, mese- és mondavilág, kézműves hagyomány, amely újra és újra megfrissíti művészetünk, gondolkodásmódunk, közösségi alkalmaink sorát. 

2023-ban Kalotaszegről, Gyimesből és a helyi régióból, Bakonyból érkeznek hozzánk idős mesterek, akik mellé bátran leülhetünk hímezni, faragni, énekelni és faggathatjuk őket egy lassan végképp eltűnő világról. Folkudvarunkban ezt a megszűnő, de mégis továbbélő világot szeretnénk megmutatni kicsiknek és nagyoknak, játékosan és komolyan, zenélve, táncolva, alkotva, énekelve, mesélve – nagy hangsúlyt helyezve mindarra, amit érdemes megtanulnunk, továbbadnunk, megőriznünk a jövőnek is.

Program

11:00 - 19:00 Fűz Népi Játék-tér - Helyszín: Kapolcs, Jókai utca 15.
12:00 - 12:30 Szieszta előtti dúdoló, ringató zene vagy épp mese Dóra Áronnal
11:00 - 18:00 Kézműveskedés - Csiki Család Kézműves Műhelyével és Tankó Eszter gyimesi mesterrel: Szütyő szövés rongy- vagy gyapjúfonalból, ugrókötél készítés rongyfonalból, gyerekeknek Ugrókötél készítés rongyfonalból
14:00 - 15:00 Népi gasztronómia és praktikák - Novotny Antal: Ételnevek a magyar gasztrokultúrában
15:00 - 16:00 Csámborgó mesék - Rőtökőr: Kígyós Jancsi - bábelőadás
16:00 - 16:30 Nép-dal-játék - Birtokba vesszük, alakítjuk, szétbontjuk és újra összerakjuk! Közös zenei alkotás a taliándörögdi „Egyetemi udvar” fiatal népzenészeivel.
16:30 - 17:30 Zenés népi kvíz
17:30 - 19:00 Tánc- és énektanítás - gyimesi táncokat tanulhattok Farkas Csabától és Kásler Magditól, valamint Onodi Attilától és Onodiné Csécsi Katalintól, éneket tanít Kásler Magdi és Tankó Eszter gyimesi énekes mester, a talpalávalót pedig az Üver Zenekar, Tankó Dezső, Molnár Szabolcs húzza
Az énekeskönyv elérhető ITT
19:00 - 20:00 Szabadegyetem Magyar lélek, katonalélek, hegyi lélek - Gyimes a táncházmozgalomban és a faluturizmusban, Rosonczy-Kovács Mihály beszélget Berecz István néptáncos, koreográfussal, és Molnár Szabolcs népzenésszel
21:00 - 21:30 Esti mese felnőtteknek - Dóra Áron: Kora esti mesék kisebbeknek-nagyobbaknak
21:30 - 23:00

Koncert - Heveder: Erdélyi tivornya

közreműködik: Tankó Eszter és Tankó Dezső

23:00 - 04:00 Folkkocsma és táncház - muzsikál a Heveder, Tankó Dezső, Molnár Szabolcs, és az Üver Zenekar, tánctanítás a házigazdákkal

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!