Pin­tér Zsolt

Mesemondó

Pintér Zsolt turai mesemondó a Rábaköz szívében, Csornán nőtt fel, s már gyermekként megismerkedett a néphagyománnyal, a néptánccal, ami azóta is fontos része az életének. Nagy energiákkal állítja több évtizedes multinacionális környezetben szerzett vezetői tapasztalatait a közösség és a civil szféra szolgálatába.

2015 óta a Galgamenti Művészek Egyesületének elnöke, 2017-től a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület alelnöke. Családjával hozta létre a Csűrdöngölő Alkotó és Rendezvényházat, amely otthont ad kézműves, néptáncos és népmesés foglalkozásoknak, színvonalas művészeti előadásoknak. 

A Hagyományok Háza Magyar népmese-hagyományos mesemondás című kurzusának elvégzése hamar ráébresztette arra a hiányosságra, hogy az élőszavas mesemondás nemcsak, hogy téves megítélések áldozata (pl. hogy gyerekeknek való műfaj), hanem gyakran hiányzik a népművészeti bemutatók, rendezvények soraiból is. E felismerés indította el azon az úton, hogy minél több helyre és minél több embertársához eljuttassa a magyar népmesekincset.

Többszörös páva díjas mesemondásokkal rendelkező mesélő, a Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál főszervezője.

Há­rom­na­pos ad­ven­ti ren­dez­vény

A Hagyományok Házában az Ünnepváró Forgatag már tradícióvá vált, adventi eseménysorozat, amely idén december 12. és 14. között nyitja meg kapuit az érdeklődők számára. A háromnapos program egy igazi forgatag: népi iparművészeti vásár, ajándékkészítő műhelyek, kiadványárusítás, családi és gyermekfoglalkozások, az ünnepkörhöz kapcsolódó koncertek, élőszavas mesemondás várják a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt. 

Írott szó ka­rá­csony­ra

A Hagyományok Háza jelentős könyvadománnyal gyarapította a Sapientia Egyetem Csíkszeredai Campusának Egyetemi könyvtárát. A magánadományból és gyűjtésből álló könyvcsomagot ünnepélyes keretek között adták át az intézmény székházában.

Fá­bi­án Éva Pri­ma Pri­mis­si­ma dí­jas

Szívből és nagy örömmel gratulálunk Fábián Évának, aki tegnap vehette át a rangos Prima Primissima díjat! Ez a kitüntetés nemcsak kivételes tehetségét és elhivatottságát ismeri el, hanem azt a fáradhatatlan munkát is, amellyel évtizedek óta szolgálja a magyar néphagyomány értékeinek átadását. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!