Pé­ter Szi­dó­nia

Gyöngyfűző, Népi Iparművész

Számomra a világ fokozatosan tágult ki. 18 éves koromig a Gyergyói-medence jelentett mindent. Ott éltem a mindennapjaimat szüleimmel, 3 testvéremmel, ott jártam iskolába és ott érettségiztem, egyszóval minden odakötött. A főiskolával, később az egyetemi évekkel a világ egyre tágult Marosvásárhelyig, majd Nagyváradig s végül Budapestig. Így visszagondolva azt hiszem, minden életszakaszban a lehető legideálisabb helyen voltam.

A népművészet iránti érdeklődésem a marosvásárhelyi főiskolán kezdődött. Ebben nagy szerepe volt Barabás László tanáromnak, aki néprajzot tanított, és gyakran elvitt bennünket gyűjtőmunkát végezni. Már ekkor találkoztam a különböző tájegységek lakóinak viseletével, melyeket gyönggyel is díszítettek. Azóta tanítómestereim voltak Decsi Kiss Jánosné, Fehér Anna, Nagy Gyöngyi, Gulyásné Szabó Zsuzsanna, Oláh Márta, Szupper Krisztina.

Alkotásaimban különös hangsúlyt fektetek a népi motívumokra, és a régi minták gyakorlatban történő megőrzésére. Minél mélyebben szeretném megismerni őseink, múltunk örökségét, de ugyanakkor más népek hagyományait is. A felmenők örökségéből származó hagyományok és minták továbbvitelén túl napjaink igényeinek kielégítését is fontosnak tartom. Többször gyűjtöttem a kalotaszegi Kalotaszentkirályon, Kőrösfőn, Mérán, Sárvásáron, Inaktelkén és Vistán. Tanulmányoztam a Néprajzi Múzeum szakkönyvtárát és az internetes adatbázisukban található tárgygyűjteményt.

A népi ékszerkészítést már több helyen bemutattam, így például tanítottam a Mesterségek Ünnepén, a Pro Familiae Alapítvány Apáról Fiúra elnevezésű kézművestalálkozókon, a Partiumi diáknapokon, a Míves Emberek Sokadalmán Székelyudvarhelyen, az Artera alapítvány Mesefalu táboraiban, Apáról fiúra alapítvány képzésein Törökszentmiklóson, a Szejke Szépteremtő Kalákában.

Aktív népi iparművészként küldetésemnek tekintem a népi ékszerkészítő szakma megismertetését, terjesztését a népművészet komplex rendszerének hagyományhű átadásával. Nem tartom magam különleges tehetségnek, egyszerűen megtanultam, hogy fokozatosan lehet építkezni. Az adott pillanatban mindig a legjobbra törekedni. Nagyon fontos a tárgyi tudás, de legalább annyira fontos a hozzáállás: hogy miként lehet hagyományainkhoz kreatívan, alkotó módon, tisztelettel és tudásvággyal közelíteni. Szívügyemnek tekintem, hogy ezt a szakmát minél többet műveljék magas színvonalon. Számomra a tanítás és a kézművesség egy életre szóló, magával ragadó hivatás és mesterség.

Alkotni és oktatni ez számomra a beteljesedés. Tagja vagyok a Romániai Magyar Népművészeti Szövetségnek, az Artera alapítványnak és a Magyar Gyöngy Egyesületnek.

 

Portékák

 

Ha tetszenek a termékek és vásárolna, bátran keresse fel az alkotót az alábbi elérhetőségek valamelyikén.

 

Elérhetőség:

gyongyfuzes@freemail.hu

+36 20 292 1220

Írott szó ka­rá­csony­ra

A Hagyományok Háza jelentős könyvadománnyal gyarapította a Sapientia Egyetem Csíkszeredai Campusának Egyetemi könyvtárát. A magánadományból és gyűjtésből álló könyvcsomagot ünnepélyes keretek között adták át az intézmény székházában.

Fá­bi­án Éva Pri­ma Pri­mis­si­ma dí­jas

Szívből és nagy örömmel gratulálunk Fábián Évának, aki tegnap vehette át a rangos Prima Primissima díjat! Ez a kitüntetés nemcsak kivételes tehetségét és elhivatottságát ismeri el, hanem azt a fáradhatatlan munkát is, amellyel évtizedek óta szolgálja a magyar néphagyomány értékeinek átadását. 

Há­rom­na­pos ad­ven­ti ren­dez­vény

A Hagyományok Házában az Ünnepváró Forgatag már tradícióvá vált, adventi eseménysorozat, amely idén december 12. és 14. között nyitja meg kapuit az érdeklődők számára. A háromnapos program egy igazi forgatag: népi iparművészeti vásár, ajándékkészítő műhelyek, kiadványárusítás, családi és gyermekfoglalkozások, az ünnepkörhöz kapcsolódó koncertek, élőszavas mesemondás várják a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!