Fá­bi­án Éva me­sél: A rest le­ány

„…úgy szerettem az öregek szép, furcsa beszédét…”

 

Fábián Éva bukovinai székely tájszólásban mesél – és beszél. Otthonról hozza ezt a szép, ízes magyar nyelvet, ettől is olyan hiteles a mesemondása. Most A rest leány-t hallhatjuk tőle, amely a mesék vándorlására, az írott és a szóbeli hagyomány összefonódására is jó példa. Az 1800-as évek derekán gyűjtött balladákat, meséket Kriza János, s az ő Székely népköltési gyűjtemény-ében olvasta vagy 100 évvel később Fábián Ágostonné Györfi Mária A három öreg nenő szövegét, s mivel fantáziáját megragadta, s óvodai dadus is volt, maga is továbbmesélte gyerekeknek, felnőtteknek. Ezt hallotta tőle és rögzítette az 1960-as években Sebestyén Ádám és kiadta a többi népmesével együtt. Az ő, bukovinai székely származásúak körében rendkívül népszerű munkájából ismeri Fábián Éva, aki – nagy örömünkre – a mai gyerekeknek és felnőtteknek adja tovább ezt a szórakoztató-tanulságos mesét.

 

Többet szeretnék tudni

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!