Nagy Zsolt: Ko­los­tor­ker­tek, gyó­gyí­tó szer­ze­te­sek és gyógy­nö­vé­nye­ik

Áttekintés a kolostori és népi gyógyászat kapcsolatáról

Előadás-sorozat a népi gyógyászatról

 

Mely szerzetesrendek kertészkedtek? Kik foglalkoztak közülük gyógyítással? Hol és miért volt szükség(ük) gyógynövényekre? Milyen növényeket használtak gyógyászati céllal? Egyáltalán mit értettek a szerzetesek a gyógynövény fogalma alatt? 

Nagya Zsolt előadásában többek között ilyen és ehhez hasonló kérdésekre igyekszik választ adni, majd egy konkrét, erdélyi példán keresztül azt is bemutatja, miként szervezte meg egy kolostori közösség az életét, s ebben milyen hely, szerep jutott a kertnek, a kerti munkának, illetve a növényeknek. Ezáltal – reményeink szerint – láthatóvá válik, hogy a szerzetesek általában/többnyire a környezetükkel állandó kapcsolatban voltak, s számos kölcsönhatással érdemes számolnunk, ha őket és a kertjeik alakulását kívánjuk megérteni. Csak néhány ezek közül: a szerzetesek származása és előképzettsége; az egyházi vezetők pályájának alakulása; a termelőközpontokkal és más rendházakkal, illetve szerzetesrendekkel való kapcsolattartás; az ökológiai-biológiai-termesztéstani szakismeretek elsajátítása a helyi szakemberektől, majd ezek továbbadása a híveknek; a szakismeretek szerzése könyvekből és egyéb forrásokból.

Nagy Zsolt erdélyi magyar néprajzkutató, kertészmérnök. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének néprajz szakán, majd a Sapientia EMTE kertészmérnöki szakán végezte, ahol gyógynövénytermesztés szakirányból diplomázott. Ezt követően ugyanitt szerzett növényorvos mesteri oklevelet. Jelenleg a kolozsvári Hungarológiai Tudományok Doktori Iskola doktorandusza, a BBTE etnobotanika szemináriumainak felelőse és a marosvásárhelyi orvosi-gyógyszerészeti egyetem háttérintézménye által működtetett szakkönyvkiadó felelős szerkesztője. 2022-től vesz részt kutatóként a MTA Lendület Etnoökológia Kutatócsoportjában, a budapesti ELKH BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa. Eddigi gyűjtéseit többnyire Erdély különböző tájegységein (Székelyföld, Szilágyság, Kalotaszeg, Szászvidék) végezte. Fő kutatási területei: etno(farmako)botanika, etnomedicina, etnoökológia, tudománytörténet, gazdaságantropológia.

 

Online regisztráció

 


Az előadás-sorozat célja, hogy az érdeklődőket a népi gyógyászat hihetetlenül izgalmas világába kalauzolja, és a résztvevőket megismertesse a Kárpát-medencei hagyományos, népi orvoslás kutatásának legfőbb eredményeivel. A felkért előadók a terület legjelesebb képviselői, a hagyományos orvoslás gyógymódjaival, a gyógynövények gyűjtésének, feldolgozásának és a növényi szerek elkészítésének lehetőségeivel, a gyakoribb betegségek gyógynövényekkel, növényi szerekkel történő megelőzésének és kezelésének lehetőségéivel ismertetik meg a látogatókat. 


 

Korábbi előadások

 

Jegyinformáció:

Teljesárú belépő: 1 000 Ft

 

További információ:

Legeza Márta

+36 30 731 1327

 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!