Bu­ko­vics Já­nos me­sél: A fé­lig­nyú­zott bak­kecs­ke, A sze­gény em­ber, a med­ve és a ró­ka

A Heves megyei, apci Bukovics János hozott e heti adásunkba két állatmesét.

A népmese ezen alműfajához olyan prózai népköltészeti alkotások tartoznak, melyekben  az állatok az emberekhez hasonló módon gondolkodnak, beszélnek és cselekszenek, de ez természetes mesei közegükben, nem megy csodaszámba, mint a tündérmesékben. Mindeközben pedig állat-szerűek maradnak, nem úgy, mint az említett tündérmesékben, ahol természetfeletti, soktudó, csodás segítőtársakként szerepelnek. Mostani meséinkben is van kétszínű, hazug, illetve fenyegetőző, hatalmát fitogtató, ravasz, és hiú, a segítségért hálát váró állat, ez a történet fordulataiból is, de a mesélőnek az egyes állatszereplőket jellemző szavaiból is kiderül.

A magyar népi állatmesének három fő tartalmi-formai csoportja van: az ún. ezópusi mesék, a gyermekmesék és a mondókamesék. (Lásd még  Magyar Néprajzi Lexikon szócikkét)

 
A félignyúzott bakkecske

Első mesénk, A félignyúzott bakkecske Európa-szerte ismert, Magyarországon is rendkívül népszerű állatmese, tipológiai besorolása ATU 212 (The Lying Goat).

János változatát összevethetjük az ismertebbek szövegével, milyen apró vagy jelentősebb változtatásokkal él. Kovács Ágnes mesekutató a Néprajzi Lexikon szócikkében azt írja e mesetípusról, hogy ritka versbetétes meséinkhez tartozik. A kecske ugyanis a legtöbb változatban  mondókával téveszti meg a gazdáit és ijeszti el a nála erősebb állatokat, például így szokott feleselni: “Dehogy ettem, dehogy ittam, egész nap csak kóboroltam!” Egyes változatokban a gazda három fia legelteti sorra a kecskét, negyediknek az apjuk, máshol a család más szereplői őrzik a jószágot egy-egy napig. De olyan vajdasági variánst, Szűcs László vajdasági, ludasi mesemondó Félignyúzott bakkecskéjé-t  is ismerünk, ahol ez az egész bevezető, a bakkecske hamisságát részletező epizód elmarad, a szegény ember egyszerűen lop egy kecskét, és nyúzni kezdi...

Amikor a kecske – félig nyúzottan – bemenekül a rókalukba, kiszól (mondókában) a hazatérő rókának és a többi kíváncsiskodó állatnak. Szűcs Lászlónál például így dörmög-kiabál „gorombán” a kecske: „Én az vagyok, aki vagyok, félignyúzott bakkecske, a lábamma dobbantok, a szarvamma döffentek, be ne gyere, mert rögtön megöllek!” - Raffai Judit: A mesélő ember. Szűcs László bácskai parasztember meséi. Osiris Kiadó, Budapest, 2001.

(Éppen ez a mese, A félignyúzott bakkecske az, amelynek egyes mondataihoz kapcsolva, a mesemondó egyes pillanatait, gesztusait megörökítve a gyűjtő-elemző Raffai Judit fotósorozattal hangsúlyozta a mesemondás látványélményét. A mese szövege olvasható, a fotók megtekinthetők a fentebb idézett, A mesélő ember 9-10. és 161-164. oldalán, digitalizálva ITT)

 

A szegény ember, a medve és a róka

Második mesénk, A szegény ember, a medve és a róka szintén ismert, kedvelt állatmese, tipológiai besorolása ATU 154 (The Fox and His Members).

Benedek Elek hatalmas gyűjteményében is szerepelt már, lásd itt: Magyar mese és mondavilág II. A fekete kisasszony. Mesélte Benedek Elek. Téka - Móra Kiadó, Budapest, 1989. 257-259.

Innen választotta be Kovács Ágnes kisgyerekeknek készült gyűjteményébe: Kovács Ágnes: Icinke-picinke. Népmesék óvodásoknak. Móra Kiadó, Budapest, 2010, 16.kiadás,156-159.

Bukovics János meséjének, saját sokéves gyakorlatán alapuló alkotásának forrása pedig Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese című közismert gyűjteménye, de a “jólfésült”,  szépirodalmihoz közelített mondatokhoz képest János előadásában nagyon életszagú, ízes mesét kapunk.

Aki szeretné részletesen összevetni a könyvmesét és annak János által megelevenített változatát, annak könyvesboltok és könyvtárak híján az interneten ajánljuk most a keresgélést:

  • Illyés Gyula szövege ITT,
  • Benedek Elek meséje ITT,
  • és a Kovács Ágnes által (minimális változtatással) Benedek Elektől átvette ITT található.

Ahogyan a legtöbb állatmese, ez a kettő is tehát inkább a kisebbeknek szól, funkciójukat tekintve gyermekmesék. Bukovics János elmondásában viszont a felnőtteket is lekötik, megelevenítő erejű elbeszélői készségével, mesemondói rutinjával, apró változtatásokkal, “kikacsintásokkal”, humoros hasonlatokkal sajátjává, és a hallgatóévá teszi a jól ismert meséket.

Bukovics János mesemondására általában is, e mesékben is jellemző, hogy különleges, saját mesekezdő és mesezáró formulákat használ.

Megfigyelhetjük az interaktivitást is gyakorlatában, ügyesen bevonja a közönséget, így még stúdiókörülmények között is gyakoriak a kiszólásai, kérdései, a mesebeli szituációt összekapcsolja a hallgatóság valóságával. Ahogyan Sándor Ildikó írta mesemondónkról: “Bukovics János az élőszavasság, a familiáris, közvetlen stílus, a mese előadója és hallgatósága közti távolság csökkentését szolgáló eszközök, spontán, érzelemteli nyelvi megnyilatkozások mestere.” (Utószó.  Kibédi népmesék Ráduly Jánostól. Hagyományok Háza, Budapest, 2020.137-138.)

Érdekel a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!