Tánc­ház mód­szer – be­mu­ta­tó nép­tánc fog­lal­ko­zá­sok

11:30-13:00

Színházterem

Bakonyi Erika - Babinecz Sándor („dunántúli” táncok), Hortobágyi Gyöngyvér - Végső Miklós (szatmári táncok), Szabó Szilárd - Németh Ildikó (széki táncok)
Kísér a Tükrös Zenekar, Közreműködnek az ’Intenzív néptánc ’ tanítványai

Mi volt a Kassák klub, az FMH, a Molnár utca vagy az Almássy tér táncházainak a titka? Miért és hogyan vonzott olyan tömegeket, akik korábban nem tanultak néptáncot? Az első sikeres táncházi táncoktatók Timár Sándor keze alól, többségében a Bartók Táncegyüttesből kerültek ki. Személyes közelségből ismerhették Martin György kutatásait, a néptáncról vallott gondolatait. Elsajátítottak „Mesti” sajátos szemléletmódját, majd pedig azt továbbfejlesztve saját táncházi táncoktatási módszereket alakítottak ki. Ez a módszertan vált világviszonylatban is elismertté. A szekció keretében Bakonyi Erika és Babinecz Sándor, Hortobágyi Gyöngyvér és Végső Miklós, valamint Németh Ildikó és Szabó Szilárd tart bemutatót, a Tükrös Zenekar közreműködésével. A programon a Horányi Csaba és Horányi-Pirók Panka által vezetett ’Intenzív néptánc’ tanítványai közreműködnek. A táncokatatásról egy későbbi kutatáshoz filmfelvétel készül.  A bemutatót műhelyvita, elemző beszélgetés követi, amelynek résztvevői az oktatók mellett Redő Júlia és György Károly. Mindezzel az a célunk, hogy kifejezetten a tánctanulás apró mozzanatait, eljárásait, didaktikai jellemzőit megfigyeljük, megértsük, majd a későbbiekben azt leírva tudományos elemzés tárgyává tegyük.
 

Bú­csú­zunk Raf­fai Ju­dit­tól

Mély fájdalommal búcsúzunk Raffai Judit néprajzkutatótól, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar egyetemi rendes tanárától, oktatási dékánhelyettesétől, aki életének 59. évében, rövid, súlyos betegség után hunyt el.

Fesz­ti­vá­loz­ni men­tünk!

Nyári szünet miatt az intézmény 2025. július 28. és augusztus 18. között zárva tart, ebben az időszakban az épület látogatása szünetel, a kiállításaink nem elérhetőek és személyes jegyvásárlásra sincsen lehetőség. A Házban működő Vigadó Bisztró is zárva lesz – a látogatók sem kávézni, sem ebédelni nem tudnak majd a megszokott helyszínen. 

Me­sék, ame­lyek össze­köt­nek

A 34. Művészetek Völgye fesztiválon a Hagyományok Háza Folkudvara idén is különleges élményekkel várja a látogatókat: minden este 20:30-tól élőszavas mesemondók lépnek színpadra, hogy a magyar néphagyományok kincsestárából merítve varázsolják el a közönséget. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!