Kis­tér­sé­gi tur­né

A Magyar Állami Népi Együttes különleges országos méretű, kistérségi turnéja keretén belül juttatja el művészetét a legkisebb magyar falvakba is 2024-ben, ahol a helyi közösségekkel együtt ünneplik a magyar népi kultúrát. Az Együttes első állomása, Pápateszér, rendkívüli érdeklődést váltott ki, az előadásra még a szomszédos településekről is érkeztek látogatók. A Petőfi Kulturális Program részeként zajló eseménysorozat célja, hogy a kulturális élményeket a nagyvárosokon túl a kisebb közösségek is megélhessék.

A "Táncos Magyarok" című előadás a Kárpát-medence néptáncait és népzenéit tárja a közönség elé, megjelenítve a térség gazdag hagyományait és a nemzetiségek örökségét. A turné alatt a helyi népművészek is színpadra lépnek, így erősítve a közösségek és a népi kultúra közötti kapcsolatot. A néptáncosok számára ez egy felejthetetlen élmény, mely tovább növeli elköteleződésüket a népi kultúra iránt. Mihályi Gábor szavait idézve: „Célunk, hogy kulturálisan kevésbé ellátott kistelepülésekre jusson el ez a produkció és hogy kapcsolatot építsünk a néphagyomány művelőinek helyi (néptánc, népzene, énekkörök stb.) öntevékeny csoportjaival, és az ő értékeik legjavát is beépítsük az előadásokba.”

Tancos magyarok

Az Együttes tagjai, Tóth Alma táncművész és Hetényi Milán énekes, hangsúlyozzák a turné fontosságát a népi kultúra megőrzésében és az új generációk inspirálásában. A projekt célja, hogy a fiatalokban felélessze a néptánc és népzene iránti szeretetet, és ösztönözze őket saját közösségeik kialakítására.

A Petőfi Kulturális Program keretében nemcsak a néptánc- és népzenei előadások, hanem más kulturális és közösségi programok is megvalósulnak országszerte, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával.

 

 

Fá­bi­án Éva Pri­ma Pri­mis­si­ma dí­jas

Szívből és nagy örömmel gratulálunk Fábián Évának, aki tegnap vehette át a rangos Prima Primissima díjat! Ez a kitüntetés nemcsak kivételes tehetségét és elhivatottságát ismeri el, hanem azt a fáradhatatlan munkát is, amellyel évtizedek óta szolgálja a magyar néphagyomány értékeinek átadását. 

Há­rom­na­pos ad­ven­ti ren­dez­vény

A Hagyományok Házában az Ünnepváró Forgatag már tradícióvá vált, adventi eseménysorozat, amely idén december 12. és 14. között nyitja meg kapuit az érdeklődők számára. A háromnapos program egy igazi forgatag: népi iparművészeti vásár, ajándékkészítő műhelyek, kiadványárusítás, családi és gyermekfoglalkozások, az ünnepkörhöz kapcsolódó koncertek, élőszavas mesemondás várják a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt. 

Írott szó ka­rá­csony­ra

A Hagyományok Háza jelentős könyvadománnyal gyarapította a Sapientia Egyetem Csíkszeredai Campusának Egyetemi könyvtárát. A magánadományból és gyűjtésből álló könyvcsomagot ünnepélyes keretek között adták át az intézmény székházában.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!