El­hunyt Éri Pé­ter

Éri Péter a magyar táncház- és népzenemozgalom egyik emblematikus alakja, a Muzsikás együttes tagja, Kossuth-, Liszt Ferenc- és Martin György-díjas zenész. Két videóval emlékezünk rá. Az elsőt a legutolsó vele készült interjúból kimaradt részletekből vágtuk össze. A második összeállításunk pedig a nyáron készült utolsó portré az idén 50 éves Muzsikás együttesről.

 

Egy olyan családi körből jövök, ahol a népzene az mindig is ott volt, tehát én még nem jártam iskolába, amikor az első gyűjtőútra elmehettem Martin Györggyel és édesanyámmal, Borbély Jolánnal. 

 

 

 

 

 

 

Budapesten született 1953-ban. Nevelőapja Martin György tánc- és zenefolklorista aki őt már kicsi  gyermekkora óta rendszeresen elvitte a gyűjtőútjaira, ahol a népzene, néptánc legjobb falusi mestereivel találkozott. Mindez meghatározó élményt jelentett számára, a népi stílus pontos ismerete további életét is végigkíséri. A kalotaszegi legényes táncot már 10 éves korában stílushűen ismerte. 14 éves korában a Bartók Béla Néptáncegyüttes szólistája, a zenét autodidakta módon tanulta. 1975-től a Sebő együttes nagybőgőse volt. A Muzsikás együttes rendszeres vendégzenésze 1978-ig, azóta az együttes tagja, brácsán, kontrán, különböző furulyákon és mandolinon zenélt, énekelt. Olyan kultikus Muzsikás slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Röpülj madár, röpülj és az Ősz az idő, illetve az Elment a madárka. 

 

 

 

 

Emléke mindannyiunk szívében örökké él!

 

 

Há­rom­na­pos ad­ven­ti ren­dez­vény

A Hagyományok Házában az Ünnepváró Forgatag már tradícióvá vált, adventi eseménysorozat, amely idén december 12. és 14. között nyitja meg kapuit az érdeklődők számára. A háromnapos program egy igazi forgatag: népi iparművészeti vásár, ajándékkészítő műhelyek, kiadványárusítás, családi és gyermekfoglalkozások, az ünnepkörhöz kapcsolódó koncertek, élőszavas mesemondás várják a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt. 

Fá­bi­án Éva Pri­ma Pri­mis­si­ma dí­jas

Szívből és nagy örömmel gratulálunk Fábián Évának, aki tegnap vehette át a rangos Prima Primissima díjat! Ez a kitüntetés nemcsak kivételes tehetségét és elhivatottságát ismeri el, hanem azt a fáradhatatlan munkát is, amellyel évtizedek óta szolgálja a magyar néphagyomány értékeinek átadását. 

Írott szó ka­rá­csony­ra

A Hagyományok Háza jelentős könyvadománnyal gyarapította a Sapientia Egyetem Csíkszeredai Campusának Egyetemi könyvtárát. A magánadományból és gyűjtésből álló könyvcsomagot ünnepélyes keretek között adták át az intézmény székházában.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!