Nép­tánc szek­ció

Babinecz Sándor szekció-összefoglalója

 

Beszélgetőpartnereim a kevésbé ismert területek gyűjtéseivel, azok nehézségeivel, a megismert anyag feldolgozásáról, adaptációjáról osztották meg tapasztalataikat, eredményeiket.

Kocsán László a Jászságról, Szabó Csaba a Bakony, Balaton- felvidék hagyományáról, Szél Gábor a Bihar egyik legészakibb településéről, Derecske táncos hagyományiról beszélt a közönségnek.

Az előadók számára 5 kérdést fogalmaztunk és küldtünk el előzetesen, ezek alapján állították össze az előadásaikat.

A kérdések a következők voltak:

  • Mutassa be az adott tájegységet, kötődését, az inspirációját, mi késztette a hagyomány kutatására.
  • Milyen forrásokat talált, használt, hogyan sikerült rekonstruálni az adott táncanyagot?
  • Az ön által készített rekonstrukció mennyire képes tükrözni, megfogalmazni a hagyományos táncalkotás szabályszerűségeit?
  • A rekonstruált anyagot hogyan képes az oktatásba integrálni?
  • A táncok színpadi megjelenése hatással volt-e környezete identitástudatára?

 

A szekció első 70 percében ezekre a kérdésekre válaszoltak a meghívott vendékgek.

1. Kocsán László szülei, nagyszülei is jászságiak voltak, itt kapta az első ismereteit a magyar néptáncokról. Később, fiatal felnőtt korában döbbent rá, hogy nem ismeri szűk környezete táncait. Ekkor kezdi a kutatást fellelhető írásos és képi anyag után.

2. Az 1977-es Ki Mit Tud versenyről egy Tímár Sándor által készített koreográfiát talál, Jászsági táncok címmel. Martin György Magyar tánctípusok és táncdialektusok c. munkája is fontos adattal szolgált, később a MTA ZTI Tánc osztályán is lehetőséget kap a kutatásra. A jászok által kiállított Nádor huszárezred után kutatva, a verbunk zenéjéről talál feldolgozott leírásokat, majd egy 1959-es gyűjtés alkalmával, Madocsán felvett verbunk zenéről is tudomást szerez. A prímás a felvételen „Jászverbunk” néven adja elő a muzsikát.

3. Ezt a zenét hasonlítja össze a töredékes filmes anyagon található néma verbunk táncokkal. A ’30-as évekből talált leírásokat és a filmes anyagokat összeillesztve igyekszik a táncok szerkezeti sajátosságait megismerni.

4. A Jászságban nem volt Gyöngyösbokrétás csoport, egy generáció életéből kimaradt a hagyomány.

’95 óta fotókat, leírásokat gyűjtött a teljesebb néprajzi anyag megismerésére. 2001 óta 3 kötete jelent meg a Jászsági hagyományokról, ezeket minden jászsági könyvtárba eljuttatta. Ezt követte egy jászsági oktató CD, amely egy 45 perces óra anyagát tartalmazza.

5. 1998-ban megalakul a Jászsági Hagyományőrző Együttes. Később az együttes népdalköre is önállóvá válik. A tagok (múzeumi minták alapján) saját ruhát készíttetnek, ezek családon belül hagyományozódnak.  

 

1.   Szabó Csaba a Balaton-felvidék és Bakony választó vonalán, Kapolcson született. Egy régi családi fotón látott egy jelenetet, falubeli zenész avatást, ez alapján kezdett kutatni, gyűjteni. Talált is a faluban még élő zenészeket. A településen élő idős emberek között találkozott hagyományos pásztor foglalkozást művelő férfiakkal is.

2.   A környező településeken igyekezett minél több fotót gyűjteni, továbbá Veszprém, Keszthely, Tapolca városok múzeumi gyűjteményeiben is kutatott. A fellelt adatokat szkennelik, rögtön beépítik a zenei és táncos oktatásba. Munkacsoport szerveződött, zenész és táncos szekcióban dolgozzák fel a gyűjtések adatait. A ZTI sok segítséget nyújtott számukra. A szomszéd megyék néprajzosaival egyeztetnek, hogy kiderüljön, az anyag helyi vagy regionális jelenség-e. A pásztorság sok információval látta el a csapatot. 

A házaknál még találtak furulyát, a Veszprémi múzeumban dudát, amit Bese Botond rekonstruált. Az énekek segítségével rekonstruálták a tánczenét is.

A táncokat gyűjtési kartonokról feltáncolják. Pár éve még táncoltak üveggel asszonyok, sőt seprűs táncot is gyűjtöttek.

3.   Régi ábrázolások alapján azonosítottak viselet darabokat, például kalapot.

Csatlakoztak a Muharay szövetséghez, szakmai napokat szerveztek. A helyi időseket rendszeresen látogatják, tőlük sok hasznos szóbeli információt kapnak - például páros táncokban a fogásmódokról.

4.   Szekciónként folyik a munka. Helyi népdalversenyeken bakonyi anyag a kötelező, Békési gyűjtések alapján. Felelevenítik a zöldágjárást. Megtanulták pásztorbot készítését.

Kijárnak a falvakba, előadásokat tartanak, beépítik az oktatásba a feldolgozott anyagokat.

Oktató CD-t készítettek a gyűjtött anyagokból.

5.   Egyre többen keresik meg, hogy elmondják, mit tanultak szüleiktől, nagyszüleiktől. behívják a házakba, régi fotókat, dokumentumokat vesznek elő. Büszkék a bakonyi, balaton-felvidéki örökségükre.

 A pásztorok elkezdtek visszaöltözni, előveszik a régi viseleteket, saját pásztorünnepet tartanak. Karácsonyt köszöntenek régi hagyomány szerint, végigjárják a gazdákat.

 

1. Szél Gábor Derecskéről származik, a régi Bihar megye legészakibb településéről, ami se a hajdúsághoz, se a nyírséghez sem tartozik, identitás nélküli terület. Frekventált helyen található, nagyon hamar polgárosodott.

A legjelentősebb gyűjtés az Állami Népi Együttes rendelésére készült, Derecske-Pocsaj volt a helyszín. Zenei és táncos párhuzamok találhatók a környéken.

2.   A tánc bizonyos szempontból nem rekonstrukció, mert nagyon sok gyűjtést készítettek:

  • 1896-ban a millenniumi ünnepségen 100 derecskei paraszt járta a verbunkot.
  • Gyönyei gyűjtés
  • 1933-ban megalakul a helyi Gyöngyösbokréta csoport 18 táncossal, a fiatalok egy helyi táncostól tanulták a verbunkot, ez már egy természetes rekonstrukció.
  • Igyekezett a lehető legtöbb információt megszerezni, kutatott a ZTI-ben, a Debreceni és a Néprajzi Múzeumban

3.    Gyűjtési aktákat, kartonokat használt. A környéken elterjedt tréfás lakodalmi verbuválás itt nem, illetve, más funkcióban ismert:

  • Kocsmai megjelenés szóló verbunkként
  • Lakodalomban, kontyolás után, a menyasszonytánchoz kötődik. A férfiak körbeveszik az új asszonyt, verbunkot táncolnak.

Eredetileg a korábbi generáció szabadon táncolta.

4.   Többszörös rekonstrukció történt a korábbi geberációk tanulásának folyamatában.

Korábban rendszeresen rendeztek verbunk találkozót a településen, ott járták a táncot. Ezt a hagyományt szeretné feleleveníteni.

A pedagógiai munkában két lehetőséget lát, motívumok szintjén tanítani, így szabadon felhasználhatóvá tenni, illetve az adatközlők táncait tanítani.

5.   A helyi identitástudat már korán megjelent, 1896 után szerveződött a dalárda, később a Bokréta.

Verbunk versenyek után tanulták a fiatalok a táncot.

Mivel fiatal, még az anyag feltárását végzi, reméli, hogy kutatása  és annak eredményei hatással lesznek a lakosságra.

 


A szünetet követően a közönség tehetett fel kérdéseket az előadóknak. 

A kérdezők elsősorban arra szerettek volna választ kapni, hogy a XXI. század elején milyen eszközöket, lehetőségeket látnak a még feltáratlan területek kutatására.

Az előadók egyöntetű véleménye volt, hogy sokat kell a múzeumi, kutatóintézeti adattárakban eltölteni, az egyházkerületi levéltárak iratait kutatva is sok hasznos adatra lehet találni, amelyek esetleg máshol nem találhatóak.

Ha archív filmeket nézhetnek, akkor azokkal egy időben a gyűjtő kartonokat is olvassák, mert ezekből is sok érdekes információhoz lehet jutni.

Nem mindig a táncra kell rákérdezni, hanem a szokásokat felelevenítve lehet eljutni a közösségi tudatban még megmaradt, a szokásokhoz kapcsolódó táncos emlékekre.

A következő kérdéskör a táncok visszatanításának problémáját vetette fel.

A válaszok több lehetőséget vázoltak, például, hogy ha az adott terület táncos anyagát versenyekre írják ki kötelező anyagnak, akkor felkészítő napokat kell szervezni, lehetőleg minél több alkalommal, így széles rétegekhez juthatnak el a kutatás eredményei.

Konferenciát lehet szervezni, ahol a szakma elé lehet tárni a gyűjtött és feldolgozott anyagot.

Szél Gábor kétszintű tanításra hívta fel a figyelmet, miszerint az adott kistáj adott településén a helyi gyerekek számára „motivikai” szinten kell tanítani a táncokat, az adott közösség tudásszintjéhez mérten, fokozatosan fejlesztve az ismereteiket, így hagyni szabadon használni az anyagot, miközben lehetőleg minél többször eredeti gyűjtéseket vetítsenek, hogy a stílus kialakuljon, azt a példát kövessék.

Második lehetőség a mindenki által ismert színpadi felhasználás, koreográfiákat készíteni, ezeken keresztül lehet tudatos, szerkesztett formában bővíteni és rögzíteni az ismereteket az adott anyagról.

 

Végezetül az előadók, saját tapasztalataik alapján mindenkit, aki gyűjtésre adja a fejét, arra biztattak, hogy kellő türelemmel és kitartással végezzék a munkát. 

Szár­nya­ló ze­nei öt­le­tek

Május 2-án ismét izgalmas zenei kísérletnek lehetünk szem- és fültanúi, a Hagyományok Háza Népzenei inkubátor programjában, ezúttal ugyanis három tehetséges és kreatív népzenész öltöztet új köntösbe egy közismert magyar népmesét, A szorgalmas és a rest leány történetét. A Cinka triót Paár Julcsi mentorálja.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!