Fel­hí­vás a nép­ha­gyo­mány te­rü­le­tén al­ko­tók­nak

Kedves táncosok, zenészek, kézművesek, mesemondó barátaink!

A szomszédunkban kitört háború elől elmenekülők várhatóan hosszabb ideig kényszerülnek átmeneti szálláshelyeiken berendezkedni. Mindannyiunkban megfogalmazódott az elmúlt napokban, hogyan is segíthetnénk a bajbajutottakon, a menekülteken. Arra gondoltunk, felajánlhatjuk azt, amihez a legjobban értünk, a népzene csodáját, a néptánc energiáját, a mesehallgatás varázsát, az alkotás örömét, a közösség gyógyító erejét. Ha pár pillanatra mosolyt tudunk varázsolni a gyerekek arcára, ha csak egy kicsit el tudjuk terelni a gondolatokat az elhagyott otthonról, az ott maradt szeretteikről, ha a találkozások által a felnőttek tudnak sorstársaikkal pár mondatot váltani, már megérte. 

Összekötünk.

Ha ti is úgy érzitek, szívesen adnátok ilyen módon, kérjük, töltsétek ki az alábbi kérdőívet!
SZERETNÉK SEGÍTENI

Amennyiben helyszínként kapcsolódnátok be a fenti kezdeményezésbe, szívesen összekapcsolunk a közeletekben levő felajánlásokkal.

Kérünk, ehhez itt jelentkezzetek.
SZERETNÉK SEGÍTENI

 

Várjuk jelentkezéseiteket!


A Hagyományok Házának sajnos nem áll módjában a más helyszínekre szervezett programokra a menekültek megszervezése, a produkciók utaztatása, a program lebonyolítása.


A vi­lág leg­né­zet­tebb mű­so­rá­ban

Mérföldkő a Magyar Állami Népi Együttes nemzetközi jelenlétében: az együttes a világ legnézettebb műsorába, a kínai Holdújévhez kapcsolódó Tavaszi Fesztivál televíziós gálájára kapott meghívást.
 

Rá­kó­czi 350 prog­ram­so­ro­zat

II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából nagyszabású kulturális programsorozat indul magyarországi és határon túli helyszíneken – hangzott el a Rákóczi 350 – A szabadság fejedelme elnevezésű eseménysorozat beharangozó sajtótájékoztatóján, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány (KKETTKA) fenntartásában működő a Habsburg Történeti Intézetben. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!