Kez­dő­kör Kép­ző­mű­vé­sze­ti és Nép­mű­vé­sze­ti Ba­rá­ti Egye­sü­let

Egyesületünk több évtizede (1994 óta) aktív részt vállal Gencsapáti, a térség és Vas megye kulturális- népművészeti rendezvényeinek szervezésében és lebonyolításában, illetve pályázó szervezetként a források megszerzésében, pályázatok lebonyolításával, kezelésével. Tagjai vagyunk a Hagyományok Háza Hálózatnak, a Nyugat-Magyarországi Néptánc Szövetségnek, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetségnek, a Folklórfesztiválok Szövetségének (CIOFF Hungary), a Vass Lajos Népzenei Szövetségnek.

Programok

Számos kiemelt programot sikerült megvalósítanunk, többek között a „Mulatság a farsang farkán”- című hagyományos disznóölést, farsangi táncházat és mulatságot, a Gencsapáti Pünkösdi Fesztivált, a „Gencsi Söprű” Néptáncfesztivált, a  Vincze Ferenc Szólótáncversenyt vagy a Gencsapáti Szüret kulturális programsorozatot. Fontos programunk még a „Szentkúti esték- koncert sorozat” (népzenei-világzenei sorozat a Gencsapáti Szentkúton), a Gencsapáti Nemzetközi Betlehemes Találkozó-Adventi Forgatag vagy a Jakab búcsú-Fogathajtó verseny, hagyományőrző programsorozat. 

Tevékenységek

Az elmúlt 20 esztendőben számos határon túli közösséget fogadtunk Gencsapátiban a Gencsi Söprű Néptáncfesztivál és a Nemzetközi Betlehemes Találkozó kapcsán a Muravidékről, Őrvidékről, Felvidékről, Erdélyből és a Kárpátaljáról. ,Kiemelten segítjük a Csokonai és Muharay díjas Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes, illetve a Vass Lajos Nagydíjas, Népművészet Ifjú Mestere Vasi Népdalstúdió munkáját. 5 csoportban 100-an foglalkoznak néptánccal a településen az óvodás korosztálytól a hagyományőrzőkig.  Nyári Kincskereső tábort, népművészeti alkotótáborokat, táncházakat, szervezünk minden esztendőben. Kiváló kapcsolatot ápolunk a térség népművészeti csoportjaival, közösségeivel. Létrehoztuk egyesületünk bonyolításával és a Gencsapáti értéktár honlapot – gencsapatiertektar.hu, amely a helyi értékek és az értékekhez kapcsolódó híreket teszi közkinccsé.

Szakmai programunk része, hogy 20 éve egyesületünk adja ki és szerkeszti a Hírmondó újságot, a település információs havilapját. Egész évben segítjük a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes és a Vasi Népdalstúdió (5 néptánc csoport, 3 népdalkör) szakmai munkáját. A bemutatkozásnál felsorolt népművészeti rendezvények fesztiválok előkészítésében és megvalósításában is közreműködünk. Nyári népművészeti alkotótáborokat, Kincskereső tábort szervezünk szinte a megalakulásunk óta. 1998-ban alakult újjá a Gencsapáti Legénycéh azzal a célkitűzéssel, hogy a helyi hagyományokat életben tartsa, a locsolástól a májusfa állításig, kitáncolásig, a lucázástól a betlehemezésig. CD-kiadás, koncertsorozat-szervezése és a Csoóri pályázatok kezelésével segítettük a Zsivány zenekar népzenei együttest, amely 2019-ben ünnepelte 20. születésnapját. Két könyv és egy CD kiadásában is részt vettünk a Csoóri Sándor Alap pályázatainak segítségével a Boglya Népzenei Együttes számára. 
 


Kapcsolat

Kezdőkör Képzőművészeti és Népművészeti Baráti Egyesület – Vas megye

gemcsmuvhaz@gmail.com
+ 36 30 560 50 99
www.gencsapatiertektar.hu
www.gencskultur.hu
www.gencsapati.hu

Nagy­sza­bá­sú di­vat­be­mu­ta­tó

A Hagyományok Háza idén ismét meghirdette országos tervező pályázatát „Kis fekete” címmel, célul tűzve, hogy a magyar népi hagyományok gazdag motívum- és formai kincse a kortárs divat nyelvén is megszólaljon. A pályázatra beérkezett legjobb alkotásokat a nagyközönség október 11-én, szombaton, 17 órától tekintheti meg egy látványos, immerzív divatbemutató keretében Budapesten, a Hagyományok Házában.

Em­lé­ke­im Var­gyas La­jos­ról

Dr. Pávai István írását lehet olvasni a Hagyományok Háza Blogban Vargyas Lajosról, Széchenyi-, Erkel Ferenc-, Magyar Örökség- és Prima Primissima-díjas népzenekutató, néprajztudósról, emléktáblájának egykori lakóházának falára kerülése kapcsán.

A Ma­gyar Ál­la­mi Né­pi Együt­tes új be­mu­ta­tó­ja

A Magyar Állami Népi Együttes november 7-én, 19 órakor mutatta be legújabb, Gyökerek és szárnyak című előadását a Hagyományok Házában. A produkció a Kis-Magyarország tánchagyományát és gazdag népzenei örökségét állítja középpontba, hat fiatal koreográfus – Ágfalvi György, Darabos Péter, Farkas Máté, Fundák Kristóf, Kele Kristóf és ifj. Zsuráfszky Zoltán – alkotói látásmódján keresztül.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!