Em­ber­kö­zel­ben - Bá­lint Zsig­mond fo­tó­ki­ál­lí­tás

Bálint Zsigmond 1937. október 21-én született Marosvásárhelyt. Mérnöki oklevelet szerzett Kolozsváron 1965-ben, majd visszatérve Marosvásárhelyre a MOBEX bútorgyárban dolgozott nyugdíjazásáig.

Virtuális kiállítás


A fényképezéssel a középiskolában ismerkedett meg. Az egyetem elvégzése után fényképei rendszeresen szerepeltek az országban, majd 1969-től külföldön is. 
Több mint 250 hazai és közel 300 nemzetközi kiállításon mutatták be munkáit. A 80-as évek elejétől rendszeresen fényképezte az erdélyi falvak világát, szokásait, tárgyi és szellemi néprajzát.
Fényképei megtalálhatók a párizsi, a varsói, a kecskeméti valamint a Santa-Fe-i (USA) múzeumokban. 1994-től rendszeres résztvevője a képzőművészeti, fotóművészeti alkotótáboroknak. Fényképezett többek között a Hortobágyon, Homoród mentén, Hargita megye falvaiban, a Gyimesekben, Mezőség magyar falvaiban, továbbá az évek során számos néprajzi kiadvány képanyagát készítette el. Fényképei helyet kaptak számos folyóiratban, internetes fórumokon.

Há­rom­na­pos ad­ven­ti ren­dez­vény

A Hagyományok Házában az Ünnepváró Forgatag már tradícióvá vált, adventi eseménysorozat, amely idén december 12. és 14. között nyitja meg kapuit az érdeklődők számára. A háromnapos program egy igazi forgatag: népi iparművészeti vásár, ajándékkészítő műhelyek, kiadványárusítás, családi és gyermekfoglalkozások, az ünnepkörhöz kapcsolódó koncertek, élőszavas mesemondás várják a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt. 

Fá­bi­án Éva Pri­ma Pri­mis­si­ma dí­jas

Szívből és nagy örömmel gratulálunk Fábián Évának, aki tegnap vehette át a rangos Prima Primissima díjat! Ez a kitüntetés nemcsak kivételes tehetségét és elhivatottságát ismeri el, hanem azt a fáradhatatlan munkát is, amellyel évtizedek óta szolgálja a magyar néphagyomány értékeinek átadását. 

Írott szó ka­rá­csony­ra

A Hagyományok Háza jelentős könyvadománnyal gyarapította a Sapientia Egyetem Csíkszeredai Campusának Egyetemi könyvtárát. A magánadományból és gyűjtésből álló könyvcsomagot ünnepélyes keretek között adták át az intézmény székházában.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!