Csol­tó, 1992.08.29.

A Hangszeres Népzenekutató Csoport 1992 és 1996 között intenzív gyűjtőmunkát végzett. A Halmos Béla, Virágvölgyi Márta és Vavrinecz András által alapított projekt olykor más gyűjtőkkel is kiegészült. Az általuk rögzített felvételekkel mintegy 180 órányi jó minőségű videóanyag került be az archívumunkba. E képsorokat kiegészítve később más gyűjteményekből, megannyi párhuzamosan készült hangfelvétel is előkerült. Ez azért szerencsés, mert a Video8-as kamera gyengébb minőségű hangját aprólékos utómunkával ki lehet cserélni a vele egy időben rögzített sztereó hangsávra, így egy jól látható és tisztán hallható felvételt kapunk.

Az alább található gyűjtés ugyan még nem került összedolgozásra, azonban a párhuzamok feltárása után már publikussá tettük. A felhasználóknak csak arra kell ügyelni, hogy a gyűjtés közepétől induló videóanyag nagyrészt megegyezik a már meghallgatott hanganyaggal, azaz indulásakor időben visszaugrik a gyűjtés elejére.

A felvételeken Grujó Géza szilicei prímás és Hugyár Lajos csoltói kontrás muzsikál, iskolapéldáját bemutatva a gömöri hegedülésnek és kontrázásnak. A gyűjtők által kért dallamok eljátszásakor általában Grujó Géza a prímás, de olykor szerepet cserélnek, vagyis Hugyár Lajos hegedűjátékát Grujó Géza kíséri kontrázással. Követendő példa lehet ez a hegedűn és kontrán egyaránt játszó táncházzenészek számára is.

Tovább a felvételhez

 

Még több gyűjtésajánló 

Ha­gyo­mány és ele­gan­cia: Se­bes­tyén Már­ta

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum legújabb tárlata, a Folk Fashion – Divat a folklór, a népművészet és a divat összefüggéseit boncolgatja. A közel 150 kiállított ruha és kiegészítő között megcsodálhatjuk a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes Sebestyén Mártának azt a pompás fellépőruháját, amit 1999-ben II. Erzsébet királynő előtt viselt.

Tán­co­sa­ink is­mét Er­dély­ben

A Magyar Állami Népi Együttes június 21-én Erdélybe indul. A négynapos előadássorozat Marosvásárhelyen kezdődik, Kolozsváron és Székelyudvarhelyen folytatódik, és az utolsó állomása Nagyvárad. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!