Az apokrif történetek világa
A mese (legendamese) és a monda (eredetmonda) két külön népköltészeti műfaj, de néha elemeik keverednek vagy szinte teljesen összeolvadnak, mint ebben az esetben is. A néprajzkutatók szerint a legendamesék szereplői: Krisztus urunk, Szent Péter, az ördög, Szűz Mária stb., a történet tanító jellegű és novellisztikus. Az eredetmondákban ugyanezeknek a főszereplőknek a tettei teremtést, alkotást, a meglévő világ gazdagítását vagy megváltoztatását eredményezik, és az elbeszélés szerkezete is e gondolatnak van alárendelve. (Lásd még ITT) A magyar folkór is nagy számban ismer ilyen eredetmondákat vagy eredetmagyarázó mondákat, melyben egy-egy természeti jelenség, növény vagy állat milyenségét, egy-egy tulajdonságának feltételezett eredetét mondják el.
Itt, e heti mesénkben a Szentcsalád ahogy Betlehemig eljut, Máriáról megtudjuk, hogy (mintegy társ-teremtői szerepben) minden úton talált növénynek nevet ad. Néhány kiemelt példát is megismerünk, halljuk azok külön kis történetét is, így beépül a legendamesébe a százszorszép, a büdöske, a liliom - s a mese végén a fűzfa és a gyöngyvirág eredete, nevének magyarázata.
Világossá lesz a meséből nemcsak a népi vallásosság „logikája”, hanem akár olyan mentalitástörténeti kérdés is, hogy a gyermektelenség a legtöbb népnél („odaküjjel a zsidóknál”), a bukovinai székelyeknél is nagy szomorúság, sőt szégyen volt: „…mert aszongyák, hogy abba a régi világba, odaküjjel a zsidóknál, nagy szégyen volt, ha valakit nem áldott meg az Isten gyermekkel, arról azt gondolták, hogy valami nagyon nagy bűnük lehet, ott fontosnak tartották, hogy a világ népesüljön be…”
A vallásos népi mentalitás világképéhez hozzátartozik, hogy helyet kerestek a betlehemi gyermekgyilkosság áldozatainak, az aprószenteknek is, beleszőtték őket is a gyermek Jézushoz kapcsolódó narratívákba. E heti videónk legvégén, a Heródes katonái elől menekülő Mária cselekedetei és imája következményeként mondja el Fábián Éva azt a bukovinai székely változatban megfogalmazott kedves kis történetet, amelyben a néplélek számára megnyugtatóan értelmet kap a sok áldozat: az aprószentek lelke segít a gyermek Jézusnak, lelkük mécsesként világít a sötétben a menekülő Szentcsaládnak: „Egyszer csak olyan csuda történt, hogy annak a kegyetlenül legyilkolt sok kicsi gyermeknek a lelkiből egy gyönyörű kicsi világító mécseske, egy fényecske lett. S odarebbentek a Szentcsalád menekülő útját megvilágítani. De azt mondták a mi öregjeink, hogy azt a menekülő kicsi fényecskét senki más nem látta, csak a Szentcsalád, mert ők voltak egyedül rea méltók…”
Ebben a legendamesében egy szinte mitikus kicsi betét-történet is benne van, Évike egy a Parasztbibilából, egy gyimesi gyűjtésből származó narratívumot épít be. Ebben a Nap antropomorfizáltan jelenik meg, az „életébe” bepillanthatunk: reggel-este a házából, az édesanyja mellől megy útjára, az emberek világa fölé. Amikor a gyermekáldás hírére az idős szülők táncra perdülnek az örömtől, a Nap órákig megállt az égen nézni őket…Évike szavaival: (Joachim) „…úgy megsiritette Anna né'met, hogy a boldogságtól felreppentek… és az áldott Nap „a csudálkozástól megállott az ég hegyin, úgy délidőbe, s a csudálkozástól ottfelejtkezett..”. De „…este, napszentületkor, mikor mejen haza, az édesanyja a kapuban fogadta”, és kérdőre vonta, miért késett, hiszen a földön „a… napszámosok immá átkozódtak, hogy meddig kell még dolgozzanak…” stb. (A forrása: A Nap es gyönyörködött. Elmondta Póra Sándor, Bakottyás, Gyimesvölgye, lammel A – Nagy I.: Parasztbiblia, Gondolat, Budapest, 1985.253-255.)
Mesei nyelvezet
A népköltészeti alkotások, a népmese rendkívül gazdag szókincsűek, és egy jó mesemondó alkalmazza is ezt a szókincset, a sok szinonimát, a szóképeket. Például Évikénél Joachim nem összevonta a szemöldökét, hanem „összeráncolta a szeme szőrit”, Anna úgy sírt, „szinte-szinte a könnyű árkot mosott az orcáján”, amikor várandós lett, „megérezte, hogy a szíve alatt egy kicsi új élet mocorog” stb.
A gyönyörű mesei nyelvezetben fel-feltűnnek olyan szavak, kifejezések is, amelyek már eltűntek a hétköznapi magyar nyelvből, szinte csak a népköltészet őrzi őket. Ilyen a „napszentület” is. Felidézhetjük magunkban ezt a táncházmozgalomban jól ismert dalt: „Fordulj, kedves lovam, napszentület felé…” (meghallgathatjuk ITT); vagy ezt a Lakatos Demeter moldvai csángó költő által írt verset: Messze ott hol a nap szentül le… (A teljes vers ITT olvasható)
Népének a mesében
Évike gyakran sző népdalokat, népénekeket a meséibe, ez szinte hozzátartozik a mesemondásához. Most is egy bukovinai székely adventi énekkel indít, a Szeplőtelen fogantatás katolikus ünnepéhez is kapcsolódó Mária-énekkel. Mária megszületésekor a Gyökér adta fáját… kezdetű népéneket halljuk, és az angyali seregek Jézus születését pedig az Örvendezzünk, Betlehembe menjünk…kezdetű kiskunsági népénekkel köszöntik.