De­cem­ber 17.

Lázár napja

 

Lázár, zsidóul 'segít az Isten', Mária és Márta testvére, Jézus feltámasztott barátja. A dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszéd (Lukács 16, 19 – 31) koldusa nem azonos vele. A későbbi hagyományban azonban a két alak egybeolvadt.

Lázár bethániai sírja a szentföldi zarándokok előtt máig nagy tiszteletben áll. Lázár a középkorban egyébként a sírásók, bélpoklosok védőszentje. A bélpoklosság eredetileg a lepra régies magyar neve. Arra utal, hogy a leprát gyakran kísérték bélhurutos tünetek. (A szó „nagyétkű” jelentése később keletkezett nyelvünkben.)  A szörnyű betegségben szenvedők valamint általában a betegek és szegények könyörögtek leggyakrabban Lázárhoz.

Lázár

Fadrusz János: Szegény Lázár (1891, bronz, 60,5 cm, Pozsony, Szlovák Nemzeti Galéria)

Egyes helyeken úgy mondják, „aki elszegényedik, az Lázár lakodalmára szorul”. Kondorfa vasi faluban a rokkantaknak, mankóval, bottal járóknak máig lázár a nevük. „Nem tudok én sietni, lázár vagyok” – mondják arrafelé.

Advent szent idejében, a járványidőszak közepén Lázárhoz is imádkozhat, aki jobbulást szeretne mindnyájunknak.

 

Megnézem a kalendárium többi ablakát is

 

Az Év Fel­nőtt­kép­ző­je a Ha­gyo­má­nyok Há­za 2026-ban

A Hagyományok Háza az Év Felnőttképzője 2026 pályázaton első helyezést nyert el a Kulturális és hagyományőrző képzések kategóriájában. A rangos szakmai elismerést szeptember 16-án Dr. Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója vette át a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara székházában megrendezett díjátadó gálán.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!