Ertl Pé­ter

táncművész, pedagógus, a Nemzeti Táncszínház igazgatója

1987-ben a Táncművészeti Főiskolán, az akkori Állami Balettintézetben végzett néptánc szakon. 1987-2005 között a Honvéd Együttes táncosa, 2005-től a Nemzeti Táncszínház művészeti menedzseri, igazgatóhelyettese, 2013-tól az intézmény igazgatója.


“Készítettem koreográfiákat, de nem az alkotói munka volt a legfontosabb profilom – előadó, szervező és nem utolsó sorban pedagógus voltam, vagyok. Habár nagyon kevés időm jut rá, most is tanítok, mert hiszek benne, és nagyon szeretem.”

 

Bú­csú „Mes­ti­től”

A Táncházmozgalom újabb ikonikus alakjától búcsúzunk az idén; életének 96. évében meghalt Timár Sándor, a Magyar Állami Népi Együttes egykori művészeti vezetője, a társulat örökös tagja, Kossuth- és Erkel Ferenc díjas koreográfus, néptáncpedagógus, a magyar néptáncoktatás egyedi módszertanának kidolgozója, rendező, a nemzet művésze. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!