Tör­té­ne­lem

A kezdeményezés gondolata 2013-ra tekint vissza, amikor a Hagyományok Háza az Összefogás koncertekkel támogatott tisztes korú népzenészeket. Az Erdélyi Táncházzenészek Találkozóján 2014-ben a résztvevők szintén megfogalmazták az idős, beteg zenészek megsegítésének szándékát. Tették ezt őszinte szeretetből, hiszen egykori mestereik legtöbbje egészségügyi és anyagi gondokkal küszködik; nem tudnak már muzsikálást vállalni, ezáltal a mindennapi kenyerük előteremtése is gondot jelent. 2020-ban talán az eddigi éveknél is több mesterünk került nehéz, kilátástalan anyagi körülmények közé, ezért szívből reméljük, hogy idén még több emberhez eljuthat kezdeményezésünk, és a befolyt adománynak köszönhetően átsegíthetjük őket ezen a nehéz időszakon.

Korábbi évek célkitűzései, gyűjtései

Kezdetek
Összefogás hagyományőrző mestereinkért címmel 2013 decemberében jótékonysági koncertsorozat indult a Hagyományok Házában idős, nehéz helyzetben lévő népzenészek megsegítésére. A neves népdalénekesek, népzenészek, világzenei előadók összefogásával megrendezett gálaesten befolyt összegből elsőként a cukorbeteg Jámbor István prímás, és a Parkinson kórban szenvedő Mezei Ferenc Csángáló gyógykezelését tettük lehetővé, majd 2014-ben Pál István, tereskei mesemondó, dudás javára rendeztük meg a gálakoncertet.

2015, 2016
Jótékonysági gálaestek a hagyományőrző mesterek megsegítésére
2015: az erdélyi Mezőség idős és beteg zenészeinek támogatására. Így a magyarpalatkai Moldován István kontrást és Kovács Márton bőgőst, a magyarszováti Radák János prímást és más rászorulókat támogatták a koncerten befolyt összeggel. Az est a 2015 év szeptemberében elhunyt Maneszes Márton, magyarszováti énekes-prímás emlékkoncertje volt. 
2016: gálaest a Felső-Maros mente és Marosszék idős népzenészeinek megsegítésére

2018
Jótékonysági koncert erdélyi idős népzenészek megsegítésére
2018. december 12., Hagyományok Háza
Támogatott zenészek: Csiszár Aladár, Duduj Rozália, Mezei Ferenc "Pikili", Jámbor István "Dumnezeu", Csányi Sándor,

2019
Jótékonysági táncház, erdélyi idős népzenészek megsegítésére
2019. december 14., Hagyományok Háza

2020
Összefogás hagyományőrző mestereinkért – videókampány és gálaest (online)
2020. november 19. – 2020 december 19.
 

2021

Összefogás hagyományőrző mestereinkért – gálaest
2021. december 10.
Jótékonysági táncház, erdélyi idős népzenészek megsegítésére
2019. december 11.

Ün­ne­pi in­ter­jú dr. Both Mik­lós­sal

Az új esztendőt is Újévköszöntő gálával nyitja a Hagyományok Háza. Az intézmény főigazgatója, Both Miklós elárulta, miért bír olyan nagy jelentőséggel ez a különleges, évről évre sokak által várt műsor, amely immár maga is hagyománnyá vált. Emellett azt is megtudhattuk, milyen nagy mérföldkövek ünneplésére készül a Hagyományok Háza és vele együtt a népi kultúrát sokféle módon, sokféle területen éltető közösség. 

A Ma­gyar Ál­la­mi Né­pi Együt­tes új be­mu­ta­tó­ja

A Magyar Állami Népi Együttes november 7-én, 19 órakor mutatta be legújabb, Gyökerek és szárnyak című előadását a Hagyományok Házában. A produkció a Kis-Magyarország tánchagyományát és gazdag népzenei örökségét állítja középpontba, hat fiatal koreográfus – Ágfalvi György, Darabos Péter, Farkas Máté, Fundák Kristóf, Kele Kristóf és ifj. Zsuráfszky Zoltán – alkotói látásmódján keresztül.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!