Horváth Béla alkotása, aki Budapesten született 1943. március 18-án. Gyermekkorában a palócföldi Ipolytölgyesen kezdett faragni. Budapestre kerülve vasas szakmát tanult, majd mechanikus lett, de a faragást nem hagyta abba.
Nagyon sokat kapott Pados Antaltól, a Népművészet Mesterétől akitől az ólomberakásos faragótechnikát sajátította el, amellyel később jelentős sikereket ért el és amivel a faragók között jelentős egyéniséggé vált. Elsősorban modern vonalú, sötétbarna színű, geometrikus ólomberakásos fülbevalói, karperecei, nyakékei és a hozzájuk tartozó ékszeres dobozok keltettek figyelmet, amelyek a hagyomány és újítás szerencsés ötvözéséről tanúskodnak. Népi Iparművész címet 1975-ben kapta meg, 1976-ban és 1983-ban az id. Kapoli Antal Országos Faragópályázaton I. díjat nyert, majd 1979-ben id. Kapoli Antal emlékdíjjal tüntették ki. A Népművészet Mestere kitüntetést 1986-ban kapta meg.
„Ez a tárgy óriási műgonddal, elképesztő precizitással készült, és olyan világba kalauzol, amely számunkra jórészt már ismeretlen” – készítője azon munkálkodik, hogy ez a tárgykultúra ma, az eldobható tárgyak korában is újat és izgalmasat nyújtson, így a fa, a kialakított csontberakással legszebb formájában gyönyörködtessen minket. A technika már évezredes múlttal rendelkezik, a tárgy funkciója változatlan, hiszen szerelmi ajándékként készültek korábban és a mindennapos funkció a mai használhatóságot erősíti”¬ vallja Szabó Zoltán.
Horváth Béla ritkán szánja műveit eladásra. „Nehezen adom ki a kezemből az elkészült tárgyakat, és nehezen alkalmazkodom a megrendelői szeszélyekhez is. Jobban szeretem a saját ötleteimet megvalósítani. Ha van ötletem, kedvem és erőm, akkor faragok, és pályázatokra küldöm a kész munkákat. Mostanában egyébként csontberakással foglalkozom. A csont és a fa nagyon szépen egészíti ki egymást.”
