VII. Or­szá­gos Fi­a­tal Né­pi Ék­szer­ké­szí­tők Te­het­ség­gon­do­zó Tá­bo­ra

Jelentkezési határidő
2020. július 10. 23:59

Kedves Pályázók!

Meghosszabbított határidővel, július 10-ig várjuk a jelentkezéseket a táborba!

 

A Hagyományok Háza 2014 óta hat alkalommal szervezte meg fiataloknak szóló táborát a Nemzeti Tehetség Program támogatásával. Ezen megvalósult programok eredményeképpen közel száz fiatal tehetség juthatott táborozási lehetőséghez. Táborunk már nemzetközi rendezvénnyé nőtte ki magát, így szeretnénk méltó módon folytatni.

Az idei tábor célja annak bemutatása, hogyan lehet átmenteni, beilleszteni a népi ékszereket a XXI. század viseletkultúrájába. A hagyományos sárközi ékszerek készítése mellett idén tanácsadással egybekötött foglalkozásokat is tervezünk. Itt a résztvevők az ékszerkészítés és -tervezés különböző technikájának elsajátításával is gazdagodhatnak.

Az idei pályázat célja fiatal népi ékszerkészítők felkutatása, tehetséggondozása.

 

Pályázók köre:

Pályázhatnak 14-25 év közötti kézművesek - legyenek akár tanulók, egyetemi hallgatók, egyéni alkotók vagy népi iparművészek.

 

Pályázat menete:

Pályázni 3 db tárggyal vagy kollekcióval lehet. A pályaművek mellé kérünk egy egyoldalas motivációs levelet és az alábbi online jelentkezési lap kitöltését.

A pályázók feladata új, egyedi, esztétikus ékszerek készítése, ahol nem feltétel, de előnyt jelent a magyar népművészet gazdag forma- és mintakincsének felhasználása. Az ékszerek használhatóak, hordhatóak legyenek, feleljenek meg a kortárs divatnak.

Alkalmazható technikák: gyöngyfűzés, gyöngyszövés, gyöngyhímzés, esetleg ezek kombinációja.

Pályázati feltételek: A pályázati részvétel nevezési díjhoz nem kötött.

A pályamunkákat kérjük postai úton eljuttatni a Hagyományok Házába 1011 Budapest, Corvin tér 8.

Postai címünk: 1251 Budapest, Pf. 23.

Zsűrizés: A pályamunkákat Népi Iparművészekből álló zsűri bírálja el.

Online jelentkezési lap

 

Tábor helyszíne:

A zsűri által arra alkalmasnak ítélt alkotások készítői meghívást kapnak a tápiószentmártoni tehetséggondozó táborba.

A nyertesek részére a tábor költségei (szállás, ellátás, alapanyagok, oktatás díja) biztosított. Az utazást egyénileg kell megoldani.

 

Tábor időpontja:

2020. augusztus 10-14.

 

Eredményhirdetés: 2020. július 20.

 

Szakmai beszámoló a táborról

 

További információ:

Péter Szidónia

peter.szidonia@hagyomanyokhaza.hu

+36 20 992 2205

 


A Nemzeti Tehetség Program és a Miniszterelnökség támogatásával megvalósuló projekt.

Miniszterelnökség

 

nemzeti tehetség program

 

Meg­je­lent a Hor­go­si nép­da­lok

A Virágos kert a horgosi nagytemplom című kiadvány Horgos és a hozzá tartozó Királyhalom (Bački Vinogradi) magyar közösségeinek népdalhagyományát mutatja be. A szerzők, Németh István és Juhász Gyula a tudományos alaposságot, a forráskritikát és a közösségi hagyománytiszteletet példás egyensúlyban érvényesítették munkájukban. 

Ti­ze­dik al­ka­lom­mal ad­ták át a Hal­mos Bé­la-dí­ja­kat

A nemzeti összetartozás napján, Halmos Béla születésnapján tizedik alkalommal adták át a Hagyományok Háza színháztermében a róla elnevezett vándordíjat és emlékérmet. Az idei évben a Halmos Béla-díjat Pusko Márton hegedűs nyerte el, míg a Halmos Béla emlékérmet Szűcs Sándor népzenész, közösségszervező vehette át. A rendezvény a Hagyományok Háza, a Hagyományok Háza Baráti Köre és a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában működő Halmos Béla Programiroda közös szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Tán­co­sa­ink is­mét Er­dély­ben

A Magyar Állami Népi Együttes június 21-én Erdélybe indul. A négynapos előadássorozat Marosvásárhelyen kezdődik, Kolozsváron és Székelyudvarhelyen folytatódik, és az utolsó állomása Nagyvárad. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!