Ko­vács­né Ba­logh Gab­ri­el­la: Gyön­gyös necc

Nem hivatásos kézműves
Különdíj

 

A Kiskomáromi tájegységhez tartozó gyöngyös necc készítéssel már jó pár éve foglalkozom, és minősíttetem a munkáimat. Készíteni azonban csak a téli és a nyári szünetben szoktam ráérni.

Kovácsné Balogh Gabriella

Most, hogy itthonról kell tanítanom, és az aktív közösségi életem is szünetel, felszabadult annyi időm, hogy nekiálljak egy új necc készítésének. Március 24-én lett volna Zalaegerszegen zsűrizés, melyre a tél folyamán két neccet készítettem. Ezek most is dobozba várják az alkalmat, hogy megmérettessenek.

Kovácsné Balogh Gabriella

 

<< Vissza a többi pályázathoz

 

A Ma­gyar Ál­la­mi Né­pi Együt­tes új be­mu­ta­tó­ja

A Magyar Állami Népi Együttes november 7-én, 19 órakor mutatta be legújabb, Gyökerek és szárnyak című előadását a Hagyományok Házában. A produkció a Kis-Magyarország tánchagyományát és gazdag népzenei örökségét állítja középpontba, hat fiatal koreográfus – Ágfalvi György, Darabos Péter, Farkas Máté, Fundák Kristóf, Kele Kristóf és ifj. Zsuráfszky Zoltán – alkotói látásmódján keresztül.

Nagy­sza­bá­sú di­vat­be­mu­ta­tó

A Hagyományok Háza idén ismét meghirdette országos tervező pályázatát „Kis fekete” címmel, célul tűzve, hogy a magyar népi hagyományok gazdag motívum- és formai kincse a kortárs divat nyelvén is megszólaljon. A pályázatra beérkezett legjobb alkotásokat a nagyközönség október 11-én, szombaton, 17 órától tekintheti meg egy látványos, immerzív divatbemutató keretében Budapesten, a Hagyományok Házában.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!