Nem hivatásos fiatal kézműves
Korond
Különdíj
Boér Krisztina vagyok, korondi származású, de jelen pillanatban Székelyudvarhelyen élek. Férjnél vagyok, és most várjuk első kisbabánkat, aki kislány lesz. Már nagyon régóta érdekel a bútorfestés, de talán sosem voltam elég bátor nekifogni, illetve sosem volt még ilyen sok időm. Lassan négy éve hobbi szinten festek üvegre, kerámiára, hiszen korondiként megannyi gyönyörű motívumkincs vesz körül. Nagy álmom, hogy egyszer a hobbiból szakma lesz, és a tudást, amit az évek során szereztem, átadhatom a kislányomnak. Remélem sikerül egyszer mint népművész ott lennem a Mesterségek Ünnepén. Talán ez a pályázat egyfajta visszacsatolás lenne arra, hogy van-e helyem ebben a szakmában.
A kislányunk, Anna hírével nagyon sok új dolog jött hirtelen az életünkbe, amiért nagyon hálásak vagyunk. Tavaly örököltünk nagyszülőktől egy kis kertes házat, amit jelen pillanatban újítgatunk, és amivel szintén egy nagy álmom vált valóra. Így hát az év elején kaptunk ajándékba egy fenyőfa ládát, ami kezdett foglalkoztatni, hogy milyen szép lenne megfestve. Várandósként, igencsak hamar bekényszerültem a házba, mert nagyon féltünk, hogy milyen hatással lesz rám a vírus, így adott volt az alkalom nekifogni annak, amit már régóta terveztem. Kezdő lépésként megvásároltam Kocsi Márta és Csomor Lajos „Festett bútorok a Székelyföldön” című könyvét, aztán kezdtem kutatni, olvasgatni, tanulni, anyagot gyűjteni és lassan, igaz sok kétség közt, de nekifogtam.
Annyira elvarázsoltak a vargyasi Sütő család mintái és a homoródmenti színek, hogy úgy döntöttem kicsit mindkettőt felhasználom. Időközben rá kellett jönnöm, hogy a székely mintakincs valami csoda. Próbáltam olyan motívumokat használni, ami minket jelképez. Innen jött a szegfű, mint a férfi (családapa), vagy a facsart tulipán azon formája, ami az áldott állapotban lévő nőt jelképezi, a gyöngyvirág - mint a tisztaság jelképe és elmaradhatatlan volt a szívből kinövő életfa. Azt vettem észre, minél jobban belebonyolódok, annál jobban kezdem élvezni. Közben komolyan elgondolkoztam azon, hogy érdemes lenne több időt foglalkoznom ezzel, hiszen ahogy leültem festeni, rájöttem, hogy ragyog a lelkem közben.
Olyan nyugalmat és boldogságot adott, hogy kicsit bánom, hogy ilyen hamar elkészült. Hónapokig tudtam volna dolgozni rajta. Nem vagyok bútorfestő, még festőnek sem mondhatom magam, de hálás vagyok, hogy sikerült. Nem lett tökéletes, mint ahogy mi sem vagyunk azok. Vannak benne hibák, de számomra egy örök emlék az első várandósságom időszakáról. Kicsit minden ecsetvonásban ott a lelkem egy darabja és talán ez a legfontosabb egy ilyen alkotásnál. Remélem a kislányom Anna, büszkén fog ránézni, hiszen kinek másnak is készülhetett volna, ha nem neki. Végül elmondhatom, hogy tőlem nem elvett a karantén, hanem kaptam valami életre szólót, ami által kicsivel több lettem.
Köszönöm, hogy elolvasták a történetem és, hogy esélyt adtak az alkotásom bemutatására.
Isten áldja önöket!
