Családi kategória
Gyermekkoromtól azok a textíliák vettek körül, amelyeket üknagymamáim, dédnagymamáim, nagymamám készítettek. Horgolt csipke függönyök, riselt párnavégek, abroszok, hímzett népviselet – a szépségük mind a mai napig lenyűgöz minden alkalommal, amikor a kezembe veszem, megérintem őket. Két évvel ezelőtt elkezdtem lerajzolni a mintáikat, hogy egy napon majd én is készíthessek ilyen holmikat.
Családom minden tagja megalakulása óta valamilyen módon részt vesz a Nagytarcsai Hagyományőrző Kulturális Egyesület tevékenységében – és fordítva is igaz az állítás: az egyesület szinte minden tagja valamilyen módon családom tagja is. Énekelnek, táncolnak, régi ételeket főznek és hagyományos süteményeket sütnek – mindezt saját viseletükben. Amikor híre ment, hogy elkezdtem rajzolni, nénikéim és keresztanyám elvittek a még élő rajzoló asszonyokhoz, mert valakinek meg kell tanulnia, különben elvész a tudás, amit őriznek. A Nagytarcsai Múzeumi Kiállítóhely gyűjteménye a másik iskolám – egyre több motívumot tanulok, egyre jobban kiismerem magam a korszakok között. Én elsősorban ezzel a munkával veszek részt az Egyesület tevékenységében.
Hosszú évek óta sütök kenyeret, ha időm engedi, a veszélyhelyzet kezdete óta azonban a napi rutin részévé vált. Néhány évvel ezelőtt vásárban találtam régi vastag hímzett vásznakat, azokat használtam sütéskor. Azon gondolkoztam: miért nincs nekem saját, nagytarcsai mintás? A pályázat adta a lendületet, hogy elkészítsük együtt, mint család – mint nagytarcsai hagyományőrzők.
Édesanyám elővarázsolt a szekrény mélyéről igazi régi vásznat – méretre tépte, megvarrta, beszegte. Keresztanyámmal konzultáltam a mintákról – végül az árvácskás mellett döntöttünk, mivel ezt nagyon szerették a nagytarcsai asszonyok és gyakran használták, mostanában azonban nem használtuk. A virágot nagymamám egyik riselt és hímzett polcterítőjéről rajzoltam. A konyharuhára és a kenyereskosár szegélyére ezt alakítottam szalagmintává, és csokorrá a kenyértartó vászonzsákra. A színe a jellegzetes kékünk lett. Ángyikáim lelkesen csatlakoztak a munkához hímzéssel. Örömet és izgalmat sikerült varázsolnunk a bezártságba.
Egész héten jöttek-mentek a kapura akasztott vászontáskák és üzenetek, fényképek – együtt, mégis egymást óvva alkottunk egy olyan időszakban, amikor a szokásos tevékenységeinkre nincs lehetőség. Nem énekelhetnek együtt az asszonyok, nem táncolhatunk együtt, fellépéseink elmaradtak, mégis készült valami, ami mindannyiunk közös munkája.
A közös munka eredménye nem a fióknak készült. Megsütöttem a belevalót, a kelesztőkosárban a kis abrosz óvta a tésztát a kiszáradástól, az asztalra a bélelt kenyérkosárban került és a vászonzsák tartja frissen a kenyeret napokig.
