Ko­vács Lász­ló Ti­bor­né: Al­só­szok­nya

Nem hivatásos alkotó

 

Egyszer egy csipkekészítő elhatározta, hogy elkészíti álmai alsószoknyáját, melyet varrott csipkével fog díszíteni. Amikor a csipkekészítő tanfolyamra járt, megtetszett neki egy technika, melyet bütkötésnek hívnak - Sárközben, Bátán készítették így a pöndőket.

Kovács László Tiborné

Egy szép napon - ekkor 2016-ot írtak - elkezdődött a megvalósítás. Nyolc rész azsúrozás, minden ember öltésével összedolgozás, varrott csipke ékek elkészítése. Ment minden a maga útján, míg a hatodik ék csipkénél hibát vétett az alkotó, és e hibát ollóval kellett volna javítani. Jött a könnyebb megoldás, dobozba került a munka. Egy szép napon, mikor pályázati felhívásban befejezetlen munkák folytatására szólították a kézműveseket, kinyílt az évekig porosodó doboz. Annak reményében készült el összesen 240 munkaóra alatt a bütkötéses alsószoknya, hogy a Mesterségek Ünnepén viselni lehet még az idei évben.

<< Vissza a többi pályázathoz

Há­rom­na­pos ad­ven­ti ren­dez­vény

A Hagyományok Házában az Ünnepváró Forgatag már tradícióvá vált, adventi eseménysorozat, amely idén december 12. és 14. között nyitja meg kapuit az érdeklődők számára. A háromnapos program egy igazi forgatag: népi iparművészeti vásár, ajándékkészítő műhelyek, kiadványárusítás, családi és gyermekfoglalkozások, az ünnepkörhöz kapcsolódó koncertek, élőszavas mesemondás várják a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt. 

Ün­ne­pi in­ter­jú dr. Both Mik­lós­sal

Az új esztendőt is Újévköszöntő gálával nyitja a Hagyományok Háza. Az intézmény főigazgatója, Both Miklós elárulta, miért bír olyan nagy jelentőséggel ez a különleges, évről évre sokak által várt műsor, amely immár maga is hagyománnyá vált. Emellett azt is megtudhattuk, milyen nagy mérföldkövek ünneplésére készül a Hagyományok Háza és vele együtt a népi kultúrát sokféle módon, sokféle területen éltető közösség. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!