Fiatal hivatásos alkotó
Kismaros
Heincz Bettina vagyok, Kismaroson élő kosárfonó és fonott bútor készítő. Beküldött munkámnak, a hátikosárnak vagy hátyinak régen számos formája létezett, és jómagam is kipróbáltam már néhányat. Hagyományosan hosszú fahasítékokból kötötték, melyeket előtte kemencében „pállítottak”, azaz gőzöltek meg, hogy hajlítható legyen. A hasítékokból felfele táguló, szögletes aljú, nyitott tetejű kosarat készítettek, melyet sarokfával erősítettel, és kenderzsinórral kötöttek magukra. A legtöbb hátikosarat – mivel az itt termő fafajok alkalmasak voltak – itt a Börzsönyben készítették, ezért is választottam pályázati munkául. Praktikus volt a különböző termények vagy a rőzse gyűjtéséhez, ugyanis két kezük szabadon maradt közben. Európa-szerte nagy divatja volt a hátikosárban történő gyerekszállításnak, nemcsak az udvaron, hanem motorkerékpáron is; ebben szállították őket a faluban jövet-menet. Mikszáth Kálmán Aranykisasszony című novellájában megelevenedik egy tót asszony, akinek füst száll ki hátikosarából. Mikor figyelmezteti valaki erre, akkor az asszony legyint: csak a gyermeke pipázik benne.
Az én hátikosaram egy kissé eltér a hagyományostól. Hasíték helyett fűzvesszőből készült, mely leginkább az egykori halszállító hátikosárra hasonlít. Kivételesen magamnak szerettem volna alkotni, melynek előzménye egy ugyanilyen, de kétszer ekkora puttony volt, melyet vizsgamunkaként készítettem el az iskolában. Szerettem volna egy, a mai kornak megfelelő, mindennapi használatra alkalmas kis puttonyt alkotni, mely egyaránt megállja a helyét az erdőben és a városban is. Ezelőtt készítettem már nyitott tetejű hátikosarat, de praktikusabbnak gondoltam, ha zárható a teteje, mivel hirtelen mozdulatoknál kiszóródhatnak belőle a dolgok, illetve a városban biztonságosabb, ha nem látszik semmi. Úgy gondolom, hogy a vessző és a bőr nagyon jól mutat együtt, ezért mindenképp bőr tetőt és szíjakat képzeltem el hozzá. Első munkáim bőrös részét Juhász Áron bőrművesnek köszönhetem.
Az első puttonyom nagyon tetszett a nagyközönségnek, így azóta számos utódja született, és már a bőrözés részét is kitanultam hozzá. Szerencsére bevált ez a forma, imádom készíteni és szerintem nagyon vagány egy ilyen hagyományőrző és kézműves kiegészítővel járni-kelni. A megváltozott körülmények engem nem annyira befolyásoltak, ugyanis az erdő szélén lakom és ugyanúgy fonok szinte minden nap. Úgy tűnik, hogy nemsokára a Nagymarosi Termelői Piacra is újra kijárhatok, ahol remélem újra népszerűsíthetem az egykori börzsönyi hátikosár kultúrát.
