Nem úgy van most, mint volt ré­gen

Nem is lehetne aktuálisabb sorral indítani ma egy éneket, mint hogy „Nem úgy van most, mint volt régen”. Népzenészeink, népdalénekeseink még jó ideig nem fognak tudni úgy muzsikálni, ahogy eddig, az egyedi hangulatú táncházak, az összekapaszkodós hajnali éneklések, a zsúfolt koncertek mindenkinek végtelen hiányoznak, de a közös ének még így is, az otthonokból is, szívbe markolóan szól. A megszületett videó egyben arra is emlékeztet, hogy hiába választanak el falak, határok, múltunk és néphagyományunk közös, és összetartással, közösen nagy dolgokra vagyunk képesek.

 

A Hagyományok Háza 20 népdalénekest keresett meg határon innen és túlról a karantén idején, hogy az otthonukból énekeljenek a nagyközönségnek. A Muzsikás mára klasszikussá vált ördöngősfüzesi ritka magyarjára Herczku Ágnes válogatta a szebbnél szebb népdalsorokat, amelyek bár sok-sok generációval ezelőtt születtek még egy teljesen más világban, ebben a furcsa időszakban is aktuálisan szólnak. „Nem úgy van most, mint volt régen”, „járnék én is, ha járhatnék” vagy épp „feljön még az én napom is, ha most bús homályban van is” énekelhetjük közösen a videóval mi is, remélve, hogy minél hamarabb hallhatjuk élőben is ezeket az énekeseket, mehetünk táncházba, koncertre és énekelhetjük hajnalban összekapaszkodva, hogy „hozd fel, Isten, azt a napot!

A videóban egymástól távol, mégis együtt énekel Sebestyén Márta, Kásler Magdi, Paár Júlia, Tintér Gabriella, Navratil Andrea, Zsikó Zsuzsanna, Berecz András, Hetényi Milán, Pál Eszter, Borbáth Szilveszter, Brásits Branka, Bognár Szilvia, Agócs Gergely, Csizmadia Anna, Enyedi Ágnes, Németh Ferenc, Kubinyi Júlia, Szoboszlai Balázs, Csík János és Kacsó Hanga Borbála
A videóban a Muzsikás 1982-es felvételéből láthatunk részleteket.
 


Fesz­ti­vá­loz­ni men­tünk!

Nyári szünet miatt az intézmény 2025. július 28. és augusztus 18. között zárva tart, ebben az időszakban az épület látogatása szünetel, a kiállításaink nem elérhetőek és személyes jegyvásárlásra sincsen lehetőség. A Házban működő Vigadó Bisztró is zárva lesz – a látogatók sem kávézni, sem ebédelni nem tudnak majd a megszokott helyszínen. 

Me­sék, ame­lyek össze­köt­nek

A 34. Művészetek Völgye fesztiválon a Hagyományok Háza Folkudvara idén is különleges élményekkel várja a látogatókat: minden este 20:30-tól élőszavas mesemondók lépnek színpadra, hogy a magyar néphagyományok kincsestárából merítve varázsolják el a közönséget. 

A Ha­gyo­má­nyok Há­za is „fesz­ti­vá­lo­zik”

A nyári hónapokban a Hagyományok Háza is „fesztiválozik” - a Ház színes programkínálatával számos nyári fesztiválon találkozhat a közönség, így a Gombaszögi Nyári Táborban, a Művészetek Völgye Folkudvarában, a Mesterségek Ünnepén és a Tusnádfürdőn megrendezett Tusványoson is. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!