Min­den nap nép­ze­ne - Fel­hí­vás ze­né­szek/ze­ne­ka­rok ré­szé­re

Erkély-koncertek a Hagyományok Házában

A felújított Budai Vigadó Corvin téri teraszán, a nándorfehérvári csatára emlékező déli harangszó után, buzdításként a kitartásra, népzenei erkély-koncertek szervezésébe fogunk.
Hisszük, hogy ebben a nehéz időszakban sem csak „kenyérrel él az ember”, hiszen a népzene is segít hordozni a reményt a kilábalásra, a hétköznapokhoz való visszatérésre. 
A Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Baráti Köre ezzel a programmal ugyanakkor segíteni kívánja a népzenész-társadalmat, akik a koncertek, nyilvános zenélési alkalmak drasztikus elmaradásával gyakorlatilag kenyér nélkül maradtak. Tehát elsősorban olyan szabadúszó zenészek jelentkezését várjuk, akiknek jelenleg nincsen fellépési lehetőségük.
Az erkély-koncerteket rögzítjük és élőben is közvetítjük a közösségi média felületeinken.

Olyan előadók, formációk (zenekarok esetén az egészségügyi ajánlások figyelembevételével) jelentkezését várjuk, akik Kárpát-medencei népzenét játszanak, legalább 2, de maximum 4 fővel, és rendelkeznek 50 perces koncert repertoárral.
Az erkély-koncerteket minden hétköznap a déli harangszó után kezdjük. A tervezett koncertsorozat hossza: március 26. – április 22., minden hétköznap
Az erkély-koncerteket a maximálisan elvárható egészségügyi biztonsággal, teljesen érintkezésmentesre tervezzük.
A jelentkezéshez szükséges a regisztrációs adatlap kitöltése. A beadott zenei anyagok alapján a Hagyományok Háza főigazgatója, Kelemen László, továbbá Pál István „Szalonna” és Árendás Péter dönt a zenekarok felkéréséről.

A jelentkezés/regisztráció a keret beteltéig folyamatos.
A koncerteket megvalósító előadókkal, zenekarokkal megbízási szerződést kötünk. 

Várjuk jelentkezéseteket!
Jó egészséget!
Kelemen László

Regisztráció


A részletekkel és a jelentkezéssel kapcsolatban bővebb információt e-mailben adunk a szervezes@hagyomanyokhaza.hu e-mail címen.

Em­lé­ke­im Var­gyas La­jos­ról

Dr. Pávai István írását lehet olvasni a Hagyományok Háza Blogban Vargyas Lajosról, Széchenyi-, Erkel Ferenc-, Magyar Örökség- és Prima Primissima-díjas népzenekutató, néprajztudósról, emléktáblájának egykori lakóházának falára kerülése kapcsán.

Ün­ne­pé­lye­sen meg­nyi­tot­tuk az új éva­dot

A Hagyományok Háza 2025/2026-os évada a magyar népi kultúra sokszínűségét és kortárs értelmezésének keresztmetszetét nyújtja: színpadi táncos és zenés produkciók, tudományos és ismeretterjesztő előadások, múzeumi tárlatok, valamint a rendszeresen visszatérő táncházak gazdag kínálata jellemzi az intézményt. 

Nagy­sza­bá­sú di­vat­be­mu­ta­tó

A Hagyományok Háza idén ismét meghirdette országos tervező pályázatát „Kis fekete” címmel, célul tűzve, hogy a magyar népi hagyományok gazdag motívum- és formai kincse a kortárs divat nyelvén is megszólaljon. A pályázatra beérkezett legjobb alkotásokat a nagyközönség október 11-én, szombaton, 17 órától tekintheti meg egy látványos, immerzív divatbemutató keretében Budapesten, a Hagyományok Házában.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!