TÁZ­LÓ

Biográfia

A budapesti Tázló együttes moldvai csángó népzenét játszik, mely energikus és magával ragadó, táncritmusai és lírai dalai a régmúlt hangulatát idézik. Kárpátokon túl élő moldvai magyarok hagyományos hangszerein muzsikálnak, a táncházakra jellemző felállásban: furulya és hegedű játssza a dallamot, amit koboz és dob kísér, mindezt az ének teszi teljessé. Immár több mint két évtizede gyűjtik, tanulják és játsszák a moldvai népzenét, nagy gondot fordítva az eredeti játékmód és stílus elsajátítására. „Muzsikánk a csángó dallamokból szabadon építkezik. Feldolgozásainkban a hagyományos zenei anyag modern hatásokkal ötvöződik” - vallják. 
A Tázló külföldi színpadokon is koncertezik, valamint Budapesten és más városokban is rendszeresen tart táncházakat. 2016-ban első díjazott táncházas zenekarként átvehették a Táncház Díjat. Meggyőződésük, hogy a csángó népzene és néptánc képes élményt és kikapcsolódást nyújtani a mai városi ember számára, a modern zenékhez szokott közönség is magáénak érezheti, a dalszövegek letisztult szimbólumai pedig mindenkit megérintenek. 

 

Diszkográfia

Első lemezük Moldvai népzene Budapestről címmel jelent meg.

Webes elérések:
Honlap
Facebook

Zenekari tagok

Az Év Fel­nőtt­kép­ző­je a Ha­gyo­má­nyok Há­za 2026-ban

A Hagyományok Háza az Év Felnőttképzője 2026 pályázaton első helyezést nyert el a Kulturális és hagyományőrző képzések kategóriájában. A rangos szakmai elismerést szeptember 16-án Dr. Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója vette át a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara székházában megrendezett díjátadó gálán.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!