MA­GOS EGYÜT­TES

Biográfia

Az autentikus magyar népzenét játszó budapesti Magos Együttes 2008. március végén alakult, jelenlegi felállásuk 2017 nyarán jött létre. Előadásukban elsősorban Erdély (Kalotaszeg, Mezőség, Székelyföld) és Kis-Magyarország (Szatmár, Dunántúl) területeinek dallamai csendülnek fel.
„Célunk az eredeti hangzás megtartása mellett, a népi kultúra zenei hagyományainak művelése és továbbadása. Többünknek tanári hivatása is van, számos zeneiskolában végzünk oktató-nevelő munkát. Előadásainkon hitelesen előadott népzenei összeállítások hangzanak el, melyek során megfigyelhető – az adott tájegységen belül – az érintett falu zenészeinek és kiemelkedő énekes egyéniségeinek a hatása is. Gyakran járunk gyűjtőutakra Erdélybe, s az így elsajátított zenei
élményeket igyekszünk beleépíteni muzsikánkba, majd megismertetni az adott tájegység hagyományait a zenehallgatókkal” - vallják a zenekar tagjai.
Táncegyüttesek kísérete mellett rendszeresen koncerteznek és tartanak táncházakat itthon és külföldön egyaránt. A jobbágytelki Marosszéki Népzene- és Néptánctábor állandó zenészei évek óta. 2011-ben a FolkBEATS – autentikus népzenei és világzenei tehetségkutató verseny győztesei lettek, ennek köszönhetően 2012-ben 5 hetes, 26 koncertes észak-amerikai turnén vettek részt. 2014-ben a Fölszállott a Páva tehetségkutató elődöntőseiként a közszolgálati televízió adásaiban is
szerepeltek. A Hagyományok Háza által 2018-ban életre hívott új népi előadó-művészeti minősítőn bemutatott „Magosan…” című alkotásuk Nagy Páva minősítést érdemelt ki.

Az egyik legnagyobb adatközlő mesterüknek Csiszár Aladár magyarpéterlaki prímást tartják, így nem is csoda, hogy mára már elképzelhetetlen egy Magos koncert péterlaki muzsika nélkül.

 

Diszkográfia

2018-ben a Halmos Béla pályázat nyerteseiként adták ki Forgatós című lemezüket (autentikus magyar népzene Sajó mentétől Székelyföldig).

Webes elérések:
Honlap
Facebook

Zenekari tagok

Bu­sók a re­pü­lő­té­ren

A farsangi időszak derekán járunk, és egyre közeledik a mohácsi busójárás időpontja, amely február végén hat napon át tölti meg élettel a Dél-Magyarországon fekvő várost. A téltemető, tavaszváró népszokás idén nemcsak Mohácson, hanem a fővárosi repülőtéren is megjelenik.

Sza­bad szap­pa­noz­ni ki­ál­lí­tás meg­nyi­tó be­szé­de

A Szabad szappanozni kiállítás megnyitó eseményén Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor, a MOME oktatói osztották meg gondolataikat a közönséggel egy inspiráló és tartalmas beszéd keretében. Az ünnepi alkalom során elhangzott gondolatokat most közzétesszük, hogy mindazok is megismerhessék az üzenet lényegét, akik személyesen nem tudtak jelen lenni a megnyitón.

 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!