Já­szok - tör­té­nel­mi dal- és tánc­já­ték

“Ahogyan nemzetként szüksége van a magyarságnak arra, hogy nemzeti öntudatát a kultúra felmutatásával fenntartsa, úgy van szüksége egy kisebb közösségnek – a jászoknak – is arra, hogy történelme és ősei emlékének felidézése révén – a művészet, a színház mágikus erejével – saját identitását erősítse.

A Jászok történelmi dal- és táncjáték alkotóinak kitüntetett célja, hogy bemutassák a jász nép rendkívül összetett és izgalmas történetét, végig haladva a történelem és az alkotók képzelete rajzolta - megpróbáltatásokkal, leveretésekkel és felemelkedésekkel teli - úton a feltételezett valamikori őshazájuktól, a bronzkori Kelet-Perzsiától, a Kaukázus égbetö hegyein, a dél-orosz sztyeppéken, a mai Moldván át, a Magyar Királyságig.

Jászok

Majd tovább az emlékek és a képzelet spirituális útján, mely új hazájukba telepedésüktől, megkeresztelkedésükön, nyelvük, ősi hiedelmeik, szokásaik elvesztésén, önmegváltásukon (Redemptio) át, napjainkig vezet.

Az előadás középpontjában egy, a jász életfilozófia hét generációs hagyományára épülő, mitikus családtörténet áll. Főszereplője egy fiatal mai pár, akiknek előélete elevenedik meg a történések során. Ez a mikrokozmosz tágul ki az egész jász nép történetére, hogy az egyes jelenetekben megelevenedjenek a múlt eseményei.

A két szerelmest időről-időre elválasztják egymástól a történelem viharai, de hűségük, szabadságvágyuk újra és újra győzedelmeskedik. Egymásba olvad az intim-privát történet és a Jász nép történelme, a múlt és a jelen, a profán és a szakrális.  A hét generációt, a hét főszereplő személyesíti meg, melyek közül a Bölcsek, a jászok múltjának felidézésében, a gyermekszereplők, a jö megsejtetésében segítenek.

Az előadás színpadi történéseiben egy “élő közösség” mindennapi élete, öröme, bánata, leveretése és újrakezdése, az emberi kapcsolatok, a szertartások, a hit mindenek feletti fontossága sejlik fel. A tér és idősíkok hol drámaian, hol játékosan változó spektrumán keresztül jutva el a végkifejletig: az emberi lét, az élet diadalának katartikus kinyilatkoztatásáig.” (Mihályi Gábor)

"Akár bűnös, akár hős,

Együtt utód és az ős.

Hat nemzedék fenn ragyog,

A hetedik én vagyok."

(Kiss Judit Ágnes)

 

Előadják:

A Magyar Állami Népi Együttes táncművészei

Jászság Népi Együttes

rvivők Ensemble

A Magyar Állami Népi Együttes zenészei

“JÁSZOK” Vegyeskar a Cantate Nobis Énekegyüttes, a Déryné Vegyeskar, a Palotásy János Vegyeskar és a Székely Mihály Kórus tagjaibó

 

Főszereplők:

Apa: Mizsei Zoltán

Anya: Turi Melinda

Fiú (ének): Gradsach Zoltán

Lány (ének): Rékasi Emese

Fiú (tánc): Fundák Kristóf

Lány (tánc): Fundák-Kaszai Lili

Kisfiú: Makula Zoltán

Kislány: Busai Bori

A Bölcsek: a Jászság Népi Együttes volt táncosai

 

Alkotók:

Koncepció, forgatókönyv: Mihályi Gábor, Melis László

Szövegek: Melis László, Mihályi Gábor, Várszegi Tibor, Veszeli Gyöngyi, Kiss Judit Ágnes, archaikus szövegek, történelmi idézetek

Zeneszerző: Melis László

Film, látvány: Soós Andrea

JelmeztervezőSzűcs Edit

Koreográfusok: Fitos Dezső, Kocsis Enikő, Kökény Richárd, Szűcs Gábor

Rendezőasszisztens: Szalay Tamás

Producer: Soós Andrea

Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor

 

http://www.jaszok.com/

 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!