Az örök Ka­lo­ta­szeg - EL­MA­RAD

Varga Ferenc "Csipás" emlékének

A Magyar Állami Népi Együttes Az örök Kalotaszeg című műsora egy bánffyhunyadi zenész család, a Vargák, „Csipások” zenéje kapcsán foglalja össze Kalotaszeg tipikus román, magyar, cigány népzenéjét, táncait.

Ha a Magyarország felől utazó átkel a Királyhágón, hamarosan Kalotaszegen találja magát. Jellegzetes, dombos erdélyi táj, a Nyugati-Kárpátok árnyékában. Az első jelentősebb városka Bánffyhunyad, ahol fellelhetők még a falusi lét romjai, a megcsúnyult, modern építmények mögött. A város elején csillogó pléhfedelű, Mercedes jelvényű cigánypaloták, a legújabb idők szomorúan hivalkodó építményei. A Főtéren tatárjárás után épült magyar református templom. A vasúton túl, Váralmás felé, cigánykolónia, düledező, széteső házakkal. Ezen a fertályon élnek ma is a magyar, református cigány „Csipások”. A család első híresebb tagja Varga Ferenc „Csipás”, a „Balkezes” volt. Fiai is zenészek lettek, s mivel hagyományosan a cigányok szolgáltatták ezen a tájon mindenkinek a zenét, apjuk örökébe léptek, egész Kalotaszegen közmegelégedésre játszottak, magyaroknak, románoknak, cigányoknak egyaránt. A fejben és szívben összegyűlt hatalmas tudás ifjabb Varga Ferenc „Csipás” művészetében tetőzött. Nem ismerünk máshonnan Kalotaszegről ennyire klasszikusan kiegyensúlyozott, az előadásmódra, hegedűtónusra, arányokra ilyen magas szinten figyelő hangszeres népzenét, mely az egyéni, virtuóz hangzás és a közösségi tudás ennyire örökérvényű, művészi szintézise. A „Csipás” név a magyar népzenészek között összefonódott Kalotaszeggel, legendává vált. Munkánkat segítette, hogy viszonylag nagy terjedelmű gyűjtések is rendelkezésünkre álltak.

Az a világ, amelynek zenéjét és táncait ebben a produkcióban összefoglaljuk, végérvényesen a múlté, ám a drasztikus, kijózanító változások, a durva pléh-realitás ellenére, fejünkben és szívünkben örökre megmarad. Együtt élünk őseink Kalotaszegével. A vidék nemzeteinek jellemző táncai összefonódnak ezzel a zenével, mely egységes, örökérvényű és magyar.

Kelemen László

 

 

Külön köszönet Tötszegi Andrásnak és Teklának (Kalotaszeg) a műsorhoz nyújtott segítségért.

Az előadás időtartama 65 perc szünet nélkül.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!