A nemezkészítéssel gyermekkoromban, szülőföldemen, a Délvidéken ismerkedtem meg. Ebből a találkozásból fakadó művészi inspiráció végigkísérte magyarországi tanulmányaimat, majd új otthonra találva, Székelyföldön bontakozott ki. Kísérletezem, más népművészti ágak mintakincséből merítek, és keresem azokat a formákat, melyek a nemez világában is megjeleníthetők.
Az Magyar Művészeti Akadémia Ösztöndíj Programja (2021–24) lehetőséget biztosított számomra, hogy székelyföldi mintakincsből ihletődve alkotásaimmal megteremtsem saját nemezvilágom. A székelykapuk motívumvilágában mélyedtem el, figyelmem középpontjába az udvarhelyszéki kapuk gazdagon díszített csoportja került. Ezeket szigorú törvényszerűségek jellemezik, ahogyan a máréfalvi Kovács Piroska néni is megfogalmazta: „hibátlan térelosztás, hézagmentes térkitöltés, méretarányosság, a formák egyszerűsége”.
Sokat jártam Udvarhelyszék falvait, fotóztam a kapukat, és gyűjtöttem a képeket. Ezekből kirajzolódott az a kaputükör motívum, amelynek mintaszerkesztése a kirgiz sirdakok világát idézte fel bennem. Emiatt döntöttem emellett a nemezkészítési módszer mellett, amelyet még a 2000-es évek elején Kendzsekan Toktoszunova kirgiz nemezkészítő asszony tanított nekünk.
Hetekig tartó tervezés után a mintámat papíron felnagyítottam és kivágtam. Arra ügyeltem, hogy a két szín aránya egyensúlyban legyen, a pozitív és negatív részek kiegészítsék egymást. A bordó és a zöld szín mellet döntöttem, majd a takaró tervezett méretének megfelelően két nemezlapot gyúrtam. A papírsablon segítségével kivágtam a mintát mindkét nemezlapból. Igyekeztem nagyon pontosan dolgozni, hiszen itt a kivágott részek hátterére is szükségünk van. A legizgalmasabb pillanat az volt, amikor a kivágott részeket összeillesztettem, és a végén minden apró darab a helyére került! Két csodálatos nemezkép jelent meg előttem. Hirtelen meg is ijedtem, hiszen sok munka állt még előttem, hogy ebből kész alkotás legyen.
A zöld alapú változattal kezdtem az összevarrást, a vágás mentén, láthatatlan sátorvarrással. Sokat gondolkodtam azon, milyen színű sodratokat varrjak rá. Sorra próbálgattam a színes fonalakat, s végül a szürke-fehér kontúrt választottam. Ez a vékony szegélyezés szépen kihangsúlyozta ezt a színváltozatot: két ellentétes sodratú vékony, összességében nagyon hosszú kötelet készítettem kötélverővel, amit az illesztések mentén öltöttem a nemezhez.
Ezután következett a hátlap megnemezelése és hozzátűzése a mintalaphoz. A sok apró, erős tűzés megerősíti a nemeztakarót, tartást ad neki, és egyben díszíti is. Végül vastagabb zsinórral szegtem körbe a takarót, amely keretbe foglalja a mondanivalót.
Életemben ennyit nem varrtam, boldog voltam… Kicsit még gyönyörködtem a sirdakon, ám hamar útra kelt egyik kiállításról a másikra. Nem hagyhattam sokáig árválkodni a párját sem, ezért új lendülettel fogtam hozzá az elkészítéséhez. Már nem volt meglepetés, mi is vár rám…
A bordó alapon zöld mintának más hangulata lett: talán vidámabb, játékosabb. Ehhez a kék két árnyalatából sodortam kontúrt. Varrtam nappal és varrtam éjszaka, és ez így ment egészen addig, míg egyszer csak teljes pompájában rám mosolygott. Hihetetlenül hálás vagyok érte!
