Kiss Tün­de

Gyékényfonó Népi Iparművész, szakoktató

Az ország egyik legszebb falujában, Hollókőn élek családommal. Idegenforgalmi végzettségem van, de a kézművesség mindig közel állt hozzám. Szeretem a természetet és a természetes anyagokból készült tárgyakat, ezért kezdtem el foglalkozni velük. Elsősorban gyékénnyel és kákával dolgozom. 2008 óta folyamatos alkotásban, tervezésben vagyok. Az elmúlt években létrehoztam a tundeDesign márkát, ahol a hagyományt „fonom” össze a mai modern elvárásokkal. Szeretek kísérletezni az anyagokkal, újszerű, használható tárgyakat létrehozni, amit bárki használhat a mindennapokban, vagy viselhet akár különleges alkalmakon is. Munkáimat rendszeresen zsűriztetem, kiállításokon veszek részt velük. 2018-ban a Hungarikum pályázat – Hagyomány a divatban – keretén belül készítettem el a „Divat a természetből” ötdarabos öltözék-kiegészítő kollekciót, de ezen kívül is több alkotásom szerepelt különböző helyeken. 2019-ben megkaptam a Népi Iparművész címet.

Az alkotás öröm, harmónia, kikapcsolódás. Sok barátságot, utazást, elismerést köszönhetek neki. Munkám által sok szép helyre, különböző országokba eljutottam, ahol sokat tanultam és talán tanítottam én is. Mivel nagyon fontosnak tartom hagyományaink továbbörökítését, az alkotás mellett rendszeresen vállalok kézműves oktatást gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy a hobbim egyben a munkám is.

Kiss Tünde

 

A Kis Fekete 2020 pályázatra beküldött anyagom: Divat a természetből - Zöld körforgás kollekció, káka, bőrszál, fülbevalónál ékszerkellék és unakit ásvány

Kiss Tünde

 

Elérhetőség:

e-mail

www.tundedesign.hu

Ün­ne­pé­lye­sen meg­nyi­tot­tuk az új éva­dot

A Hagyományok Háza 2025/2026-os évada a magyar népi kultúra sokszínűségét és kortárs értelmezésének keresztmetszetét nyújtja: színpadi táncos és zenés produkciók, tudományos és ismeretterjesztő előadások, múzeumi tárlatok, valamint a rendszeresen visszatérő táncházak gazdag kínálata jellemzi az intézményt. 

Or­szá­gos fel­hí­vás kéz­mű­ve­sek­nek!

A Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által meghirdetett országos pályázat célja, hogy bemutatkozási lehetőséget nyújtson a legszínvonalasabb kortárs népi kézműves alkotások számára, a népművészet értékeit a 21. századi életformához kapcsolva.

Em­lé­ke­im Var­gyas La­jos­ról

Dr. Pávai István írását lehet olvasni a Hagyományok Háza Blogban Vargyas Lajosról, Széchenyi-, Erkel Ferenc-, Magyar Örökség- és Prima Primissima-díjas népzenekutató, néprajztudósról, emléktáblájának egykori lakóházának falára kerülése kapcsán.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!