Kecs­ke­ke­re­sés - Per­ká­ta 1973

Életre kelnek a régi gyűjtések táncosaink lába nyomán - Ismerjétek meg átfogóbban Akkor és most sorozatunk által a Kárpát-medence gazdag folklórkincsét! Kecskekeresés - Perkáta (Fejér) 

Táncolja: Palagyi Szilárd

Miért éppen ezt a táncanyagot választottad? 

Amikor átköltöztünk családommal Erdélyből Magyarországra, azon belül is Fejér megyébe, Mezőföld szívébe, ennek a tájegységnek a táncai voltak az elsők, amelyeket megtanultam/tanítottak nekem. Adatközlőkkel sajnos nem volt lehetőségem találkozni, viszont a felvételen is hallható/látható Fóris Ferenc unokaöcsét személyesen is volt esélyem megismerni, és általa az egész Fóris családot is. Számomra nagyon egyedi Kovács Kálmán táncában, hogy ameddig más Mezőföldi településeken a hármasugró, bokázók, valamint ezeknek a váltakozása dominál, Kálmán tánca sokkalta játékosabb a cigányságtól átvett motívumoknak köszönhetően. Kecskekeresés Perkáta (Fejér) 

Adatközlő: Fóris Ferenc, Kovács Kálmán 

Gyűjtés ideje: 1973-04-24 

Gyűjtő: Ásó István; Csapó Károly; Fitz Andrea; Gelencsér Ferenc; Halmos István; Martin György; Pálfy Gyula; Pesovár Ernő; Pesovár Ferenc; Sztanó Pál Táncdialektus: kelet-dunántúli A filmet közreadta az MTA – Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Népzenei és Néptánc Archívuma. A filmrészlet digitalizálása és közlése a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a K 124270 pályázati program finanszírozásában valósult meg. https://neptanctudastar.abtk.hu/hu/item/dance/4927 Ft.819.27a-b

Ke­le­men Lász­ló Kos­suth-dí­jas

Kelemen László zeneszerző, folklorista, a Hagyományok Háza alapítója és címzetes főigazgatója a mai napon a nemzeti ünnep alkalmából a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar állami kitüntetést, Kossuth-díjat vehetett át a hagyományos paraszti kultúra megőrzéséért, terjesztéséért kifejtett sok évtizedes művészi, tudományos és szervezési munkájának elismeréseként.

Be­mu­tat­ko­zott a Folk_ME Ka­tar­ban

Székely Levente a Hagyományok Háza képviseletében Katarba utazott, hogy részt vegyen a Global Public Diplomacy Network (GPDNet) tizedik közgyűlésén. A találkozón bemutatta a Hagyományok Háza digitális zenei oktatási programját, amely több ország érdeklődését is felkeltette, új együttműködések lehetőségét teremtve.

Le­gen­dás öl­tö­zé­kek: Re­gő­czy Krisz­ti­na kűr­ru­há­ja

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum legújabb tárlata, a Folk Fashion – Divat a folklór a népművészet és a divat időtálló kapcsolatára hívja fel a figyelmet. A kiállítás egyik különlegességeként Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó matyómintás övvel díszített kűrruhája is megtekinthető, amit 1976-ban viselt az olimpián, amelynek műsorán akkor szerepelt először a jégtánc.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!