Ti­ze­dik al­ka­lom­mal ad­ták át a Hal­mos Bé­la-dí­ja­kat

Egy hegedű, amely összemuzsikálta a nemzetet

A nemzeti összetartozás napján, Halmos Béla születésnapján tizedik alkalommal adták át a Hagyományok Háza színháztermében a róla elnevezett vándordíjat és emlékérmet. Az idei évben a Halmos Béla-díjat Pusko Márton hegedűs nyerte el, míg a Halmos Béla emlékérmet Szűcs Sándor népzenész, közösségszervező vehette át. A rendezvény a Hagyományok Háza, a Hagyományok Háza Baráti Köre és a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában működő Halmos Béla Programiroda közös szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Halmos Béla emlékezete

A Halmos Béla-díjat és emlékérmet 2015 óta minden évben azoknak a személyeknek adják át, akik munkásságukkal kiemelkedően hozzájárulnak a táncházmozgalom, az autentikus népzene és a népi kultúra megőrzéséhez és továbbadásához. A díjak létrehozásával a szervezők a szellemi örökségét kívánják életben tartani egy olyan kiváló prímásnak, oktatónak és népzenekutatónak, aki a táncházmozgalom egyik alapítója, a közösségi népzenei élet meghatározó alakja volt, és aki tragikus hirtelenséggel hunyt el 2013-ban.

Fotó:Dusa Gábor

A díjazottak

A vándorhegedű – amely Halmos Béla mesterhangszere volt és Márkus János Barbarossa bécsi hangszerkészítő munkája – egy éves használatra kerül a díjazotthoz, aki ezen a hangszeren adhat koncerteket, s ha akarja, Halmos Béla hegedűjén játszva készíthet akár lemezfelvételt is. A díj odaítéléséről szakmai zsűri dönt, és minden évben olyan muzsikust keresnek a táncházmozgalomból, aki aktív zenészként, zenetanárként és közösségépítőként is Halmos Béla szellemiségét követi. Az idei díjazott a Népművészet Ifjú Mestere címmel is kitüntetett Pusko Márton felvidéki származású, jelenleg Miskolcon élő népzenész lett, aki népzenetanár munkája mellett a Parapács zenekar prímásaként vált országosan is ismertté, amikor a Fölszállott a páva népzenei televíziós vetélkedő első évadát megnyerték. A Halmos Béla emlékérem a táncházmozgalomban hosszú időn át kiemelkedő közösségszervező, tudományos vagy művészeti munkát végző személyeket ismeri el. 2025-ben az emlékérmet Szűcs Sándor vajdasági népzenész kapta, aki a népzenei és néptáncos közösségek szolgálatában végzett évtizedes, sokoldalú tevékenységével vívta ki az elismerést.

Fotó: Dusa Gábor

Az emlékkoncert

A díj és az emlékérem ünnepélyes átadása pár éve már Halmos Béla születésnapján történik, mely sorsszerűen esik egybe a nemzeti összetartozás napjával, és amelyen emlékkoncertet is tartanak „Összemuzsikálni a nemzetet” címmel. Az esemény méltó zenei főhajtás Halmos Béla munkássága és a Kárpát-medencei népzenei összefogás előtt. Az idei koncert műsorszerkesztésében a fő szempont az volt, hogy egyfajta színpadi zenei jellemzést adjon a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért küzdő, a városi revival mozgalom irányítójának alakjáról. 

Fotó: Dusa Gábor

Halmos Béla öröksége

„Halmos Béla nemcsak kivételes muzsikus volt, hanem példaértékű tanár, kutató és közösségépítő is – életműve túlmutat egyetlen szerepen, és máig inspirációt jelent a magyar népzenei élet számára” – hangsúlyozta Árendás Péter a Hagyományok Háza Népzenei Szakcsoportjának szakmai vezetője, aki azt is elmondta, hogy a díjátadóval nemcsak az a cél, hogy ápolják a népzenei örökséget, erősítsék a kulturális identitást, hanem az is, hogy alkalmat teremtsenek arra, hogy a táncházmozgalom szellemi és zenei hagyatéka nemzedékről nemzedékre tovább éljen.
 

A vi­lág leg­né­zet­tebb mű­so­rá­ban

Mérföldkő a Magyar Állami Népi Együttes nemzetközi jelenlétében: az együttes a világ legnézettebb műsorába, a kínai Holdújévhez kapcsolódó Tavaszi Fesztivál televíziós gálájára kapott meghívást.
 

Rá­kó­czi 350 prog­ram­so­ro­zat

II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából nagyszabású kulturális programsorozat indul magyarországi és határon túli helyszíneken – hangzott el a Rákóczi 350 – A szabadság fejedelme elnevezésű eseménysorozat beharangozó sajtótájékoztatóján, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány (KKETTKA) fenntartásában működő a Habsburg Történeti Intézetben. 

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!